Itthon hvg.hu 2023. február. 23. 15:21

Késsel támadt a részeg utas a buszvezetőre, aki erre egyből a rendőrség épületéhez vezette a járművet.

A támadó számára ez lett a végállomás.

Intézkedéstaktikai képzést tartottak az Ózdi Rendőrkapitányságon 2023 február 22-én, amikor rendhagyó módon 17 óra 5 perckor egy menetrendszerinti járat állt meg a rendőrség előtt. A buszsofőr kért segítséget az egyenruhásoktól, mivel rátámadt egy ittas utas.
A 48 éves férfi hangosan hallgatta a zenét, zavarta a többi utast, a sofőr pedig védelmük érdekében próbálta megfékezni. A férfi ezután leköpte a busz vezetőjét, sőt a nála lévő késsel halálosan megfenyegette.
A sofőr ekkor úgy döntött, megsem áll az Ózdi Rendőrkapitányságig.
Az éppen képzésen résztvevő egyenruhások azonnal éles helyzetbe váltva, a kapitányság épületébe előállították a férfit, akivel szemben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Az Ózdi Rendőrkapitányságon éppen intézkedéstaktikai képzést tartottak, amikor kedden délután, pár perccel 17 óra után egy menetrend szerinti járat állt meg a rendőrség előtt – írja a police.hu. A buszsofőr segítséget kért a rendőröktől, mert rátámadt egy részeg utas.

A 48 éves férfi először hangosan hallgatta a zenét, zavarta a többi utast, a sofőr pedig az ő védelmük érdekében próbálta megfékezni. A férfi ezután leköpte a busz vezetőjét, aztán a nála lévő késsel halálosan meg is fenyegette. A sofőr ekkor úgy döntött úgy, hogy az Ózdi Rendőrkapitánysághoz hajt.

A támadó számára ez lett a végállomás. Az éppen képzésen részt vevő rendőrök a gyakorlatról gyakorlatba váltottak, és a kapitányság épületében előállították a férfit. Vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.