A nő szerint több körülmény is arra utal, hogy bánthatták anyját, akinek két éve veszett nyoma.
Megölhették azt a tatabányai asszonyt, akinek a holttestét még szeptemberben találták meg Esztergomban, de csak mostanra sikerült azonosítani a maradványait – ezt állítja legalábbis a lánya, aki az RTL Híradójának nyilatkozva elmondta, hogy több körülmény is arra utalt, hogy valakik bánthatták az édesanyját. Egyfelől, hogy nem találták meg sem a táskáját, sem az iratait, illetve másmilyen cipőt viselt, mint eltűnésekor.
A tévképzetektől gyötört asszony két éve tűnt el kisebbik lánya esztergomi lakásából, arra gyanakszanak, hogy öngyilkosságot követhetett el. A maradványai egy nem messzi fás-bokros területről kerültek elő, a keresőcsapat egyik tagja szerint ez is érthetetlen, hiszen két éve igen alaposan átkutatták a környéket.
Az RTL kereste a rendőrséget, ők azt írták a csatornának, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a nő halálának körülményeit, ami azt jelenti, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja.