Itthon MTI 2022. december. 21. 19:05

Asztal- és széklábakkal verték össze kollégáikat egy pápai munkásszálló lakói

A három sérültet mentővel kellett kórházba szállítani.

Asztal- és széklábakkal támadtak munkatársaikra egy pápai munkásszállón külföldiek, akik súlyos sérüléseket okoztak kollégáiknak a rendőrség közleménye szerint. 

A balhé keddre virradóra történt, amikor a három gyanúsított szóváltásba keveredett egyik munkatársukkal. A sértett bezárkózott a szobájába, ám a 17, a 18, és a 19 éves férfi rátörte az ajtót. Bántalmazták és feldúlták a szobát is. Ezt hallotta meg a sértett másik három munkatársa, és a segítségére siettek. A három bántalmazó azonban rájuk is asztal- és széklábakkal támadott.

A kiérkező rendőrök két elkövetőt az épületben, társukat pedig – aki menekülni próbált – a munkásszálló közelében fogták el. Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A sértettek közül háromnak a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy mentővel kellett őket kórházba vinni.

A három férfi ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés kísérlete, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett magánlaksértés, súlyos testi sértés kísérlete, valamint rongálás miatt indult eljárás.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.