Itthon hvg.hu 2022. december. 21. 07:37

Népszava: Ötödével kevesebb adomány érkezik idén karácsony előtt a karitatív szervezetekhez

A civilek úgy látják, nem az adakozási kedv csökkent, hanem a jótékonykodók lehetőségei szűkültek.

Karácsony 2022
Friss cikkek a témában

Húsz százalékkal kevesebb felajánlás érkezett idén a karitatív szervezetek gyűjtésére, holott a legtöbb alapítvány az adventi időszakban kiemelkedően sok adományt kapott az elmúlt években – írja a Népszava. Ezzel párhuzamosan emelkedett a segítséget kérők száma, a Baptista Szeretetszolgálatnál például a tavalyi 70 ezerhez képest idén 110 ezren jelentkeztek adományért. Továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezik a legtöbb kérelem, de több karitatív szervezet számolt be arról, hogy Budapesten és környékén is egyre többen keresik meg őket.

Az alapítványok szerint a visszaesés hátterében az infláció és a válság áll, ugyanis alapvetően nem az adakozók számában, hanem a felajánlott mennyiségben látnak változást. Hozzáteszik, idén az is különbség volt a korábbi évekhez képest, hogy az év első felében az ukrajnai háború miatt megemelkedett az adományozási kedv, év végére azonban jelentősen szűkültek az emberek lehetőségei.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.