Itthon hvg.hu 2022. december. 05. 19:18

Betegségük miatt végezhetett a feleségével egy idős férfi Csesztregen

A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.

Megölte a feleségét, majd magával is végzett egy idős férfi a Zala megyei Csesztregen. A családi tragédiáról vasárnap szerzett tudomást a rendőrség, azt követően, hogy egy nő bejelentést tett: otthonában holtan találta a 73 éves édesanyját.

A hatóság emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben. A helyszínen kiderült, hogy a nőt 71 éves férje megfojtotta, majd a ház közelében saját magával is végzett.

A Blikk úgy tudja, hogy az idős házaspár mindkét tagja súlyos daganatos betegségben szenvedett, az asszony pedig korábban szélütést is kapott, így egyre nehezebben mozgott. A lapnak az egyik szomszéd úgy nyilatkozott: a férj néhány hete azt mondta neki, hogy nem szabad a felesége előtt meghalnia, mert a nő nem tudná ellátni magát.

A cikk szerint a férfi azután, hogy megfojtotta a feleségét, kiment a házuk végén lévő emésztőgödörhöz, belemászott, és megfulladt.

A rendőrség azt közölte, hogy az eset részleteit szakértők bevonásával, a megindított büntetőeljárásban vizsgálják.

Hirdetés