Itthon hvg.hu 2022. november. 21. 09:42

Ismét csak bejelentették, hogy izraeli radarrendszert vesz Magyarország, miközben már idén meg kellett volna érkeznie

Az eredeti tervekhez képest késéssel érkezik Magyarországra az izraeli rakétarendszer, néhány év múlva pedig már Nyírtelken szerelhetnek össze haditechnikai eszközöket.

Világszínvonalú, légi és tüzérségi célok felderítésére és nyomon követésére alkalmas izraeli radarrendszer áll jövőre a Magyar Honvédség szolgálatába – írta meg a Magyar Nemzet. Mindezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be az után, hogy Jeruzsálemben tárgyalt Beni Ganc izraeli védelmi miniszterrel.

Csakhogy az, hogy ebből a radarrendszerből vásároltunk, nem újdonság: már 2020 decemberében aláírták a megállapodást – ezt a Magyar Nemzet cikke is megemlíti. Sőt, akkor arról volt szó, hogy a magyar hadsereg 2022-ben veszi át az első új radareszközöket, amelyek a szovjet korszak óta Magyarország birtokában lévő régimódi légvédelmi radarok helyébe lépnek. Vagyis az eredeti tervhez képest most már csúszás van.

Arról is megállapodtak, hogy a haditechnikai eszközök egyes részegységeinek gyártása és komplett végszerelésük Magyarországon, a honvédség légvédelmi rendszerekre specializált üzemében, Nyírteleken valósul meg.

Az ELM-2084 nevű radarrendszert az előző évtized elején fejlesztették ki az Elta vállalatnál az izraeli honvédelmi minisztérium kutatási-fejlesztési igazgatóságának támogatásával, elsősorban a gázai övezetből a szomszédos területekre érkező rakétatámadások elleni védelemre. Ez képes alacsonyan repülő repülőgépek, helikopterek, pilóta nélküli légi járművek, rakéták és tüzérségi lövedékek észlelésére és bemérésére. A rendszert hozzáillesztették a Vaskupola légvédelmi projekthez, és összehangolták a tüzérség eszközeivel.

(Kiemelt képünkön az izraeli Vaskupola látszik működés közben.)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.