Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 22. 11:48

Hadházy Ákos: Készülök, és azt javaslom mindenkinek, hogy készüljön

Mivel a nyitó ülésnapon a turistákat sem engedik be az Országházba, így a képviselő sem tud bejutni.

Hadházy Ákos reagált azokra a hírekre, amik szerint Kövér László házelnök következőleg csak a két jobbikos képviselőt enged felesküdni, míg őt magát továbbra sem.

Hadházy ezzel kapcsolatban azt is írta most a Facebookon, hogy „ezt az egészet én önként vállaltam, tisztában voltam a következményekkel (főleg az anyagiakkal), tehát véletlenül sem szeretném, ha bárki azt hinné, személyes okokból panaszkodok”. Hozzátette:

Meglepő ugyanakkor, mennyire gyáva a Fidesz, nagyon fontos, pozitív visszajelzés ez, mennyire tartanak tőlem”.

A történtek előzménye, hogy Hadházy volt az egyetlen ellenzéki politikus, aki bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését májusban, ami miatt Kövér nem is titkoltan azzal bünteti, hogy nem engedi esküt tenni. A képviselő a minap a turisták által vásárolható belépővel bejutott ugyan az Országházba – vagyis tehát a munkahelyére –, de ez sem ment könnyen. Most azonban azt írta: mivel a nyitó ülésnapon turisták nem lehetnek az épületben, így ő sem lesz ott.

Mindezektől függetlenül Hadházy, írta, hálás Kövérnek, aki szerinte ezzel „újabb lehetőséget ad, hogy emlékeztessem az embereket arra: a tisztességtelen választás elleni tiltakozásul nem vettem részt az alakuló ülésen”. Szerinte hálásak lehetnek Kövérnek azok az EU-s döntéshozók is, „akikben volt még kétség abban a tekintetben, hogy Magyarország demokrácia-e, ha egy megválasztott képviselőt korlátoznak a jogai gyakorlásában”.

Hadházy Ákos úgy zárta a posztot, „készülök és azt javaslom mindenkinek, hogy készüljön!”

Nem arra, hogy ez a piszkos rendszer magától, vagy a szép parlamenti beszédek és sajtótájékoztatók hatására megdől, hanem arra, hogy végre tegyünk is érte valamit!”

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.