Vonat sehol nem volt, mégis fél órán keresztül a sorompók a piros lámpa ellenére hol lezárultak, hol kinyíltak.
A lámpa pirosat mutatott, azonban a sorompók hol kinyíltak, hol lecsukódtak a Mátészalka-Vásárosnamény vonalat keresztező 49-es út egyik átkelőjénél – írta meg pénteken az rtl.hu. A portál közzétett egy videót is, amin azonban az anomália mellett egy másik dolog is látszott: hogy vonat a félórás csiki-csuki közben nem jött.
A MÁV szombaton a portálnak azt írta: „június 20-án 3:25-kor jelentkezett üzemzavar, amit a mátészalkai forgalmi szolgálattevő 3:50-kor kezelt, utána már megfelelően működött. Ez idő alatt készülhetett a videó. A sorompót megvizsgálták a szakemberek, az egyik hajtómű hibája okozta a problémát, 23-án kicserélték a hajtóművet.”.
A vasúttársaság arra emlékeztetett, hogy a sorompóberendezések működését, illetve esetleges meghibásodását jelzik a berendezések, a mozdonyvezetőt is értesítik, akik ilyenkor csak nagyon lassan, 15 km/órával közelíthetik meg ezeket az átlelőket.