Itthon hvg.hu 2022. június. 25. 09:43

13 évvel ezelőtti rablás elkövetőjét kapták el a Pest megyei rendőrök

Három férfi 2009-ben rabolt ki egy kiskunlacházi ékszerüzletet, egyiküket most sikerült elfogni.

A 2009. január 16-án reggel egy kiskunlacházi ékszerüzletet rabolt ki két, arcát csuklyával és maszkkal takaró férfi. Egyikük fegyverrel tartotta sakkban az eladót, míg társa pénzt és ékszereket markolt össze, majd elmenekültek. Lövés, sérülés nem történt, a zsákmány 15,3 millió forintot ért. Akkor sem a menekülésre használt kocsit, sem a benne ülő rablókat, sem a sofőrt nem sikerült azonosítani és elfogni. Közel egy évvel később a nyomozást felfüggesztették. 2021 nyarán azonban újra folyamatba helyezték, ugyanis a rendőrök olyan információt szereztek, amely elegendőnek bizonyult megindulni az addig ismeretlen tettesek után, írja a police.hu.

A rablási nyomozók szinte napra pontosan egy évvel később az időközben azonosított tettesek egyikét elfogták, két társa ellen elfogatóparancsot adtak ki. A kiskunlacházi ékszerbolti rablás fegyverrel fenyegetőző támadóját, a 45 éves M. Károlyt  2022. június 21-én hajnalban Szigetszentmiklósron állították elő, majd kihallgatták, vallomást nem tett, kérdésekre nem válaszolt.

Az üzletben az ékszereket összeszedő, most 39 éves Ciocan Miklós Alin román állampolgárt, valamint az elkövetésben sofőrként résztvevő, most 45 éves Szabó Jánost körözik. M. Károly ellen fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.