Orbán Viktor ellenzéki kihívójának háborúval kapcsolatos nyilatkozataira szálltak rá a százmilliókért reklámozott kormánypárti influenszerek, akik már azt a szívességet sem teszik meg, hogy legalább egyedivé tegyék az egyébként amúgy is egy irányba mutató üzeneteiket.
„A baloldal még a háború idején sem a magyarok érdekeit képviseli! Az egyik balos jelölt például elzárná a gázt. Ha ez történne, akkor a magyar emberek fizetnék meg az árát egy olyan konfliktusnak, amihez semmi közünk” – hirdeti Korondy Tamás, a Megafon Központ legfrissebb reklámarca, aki Kocsis-Cake Oliviót támadja, mivel a Párbeszéd politikusa az ATV egy műsorában azt mondta, szerinte az Oroszország elleni szankciók részeként el kell zárni az orosz gázt, illetve le kell állítani az orosz hitelből megvalósuló Paks 2 projektet is. Nem csak Korondy, hanem a kormánybarát Megafon Központ teljes influenszerstábja, Bohár Dániel, Deák Dániel, Trombitás Kristóf, Rákay Philip, Kötter Tamás és Déri Stefi Facebook-oldalán is ugyanilyen tartalmú videók futnak.
A videók között korábban nem látott egyezőség van. Míg az influenszerképzőről szóló korábbi cikkünkben azt írtuk, láthatóan ügyelnek arra, hogy minden videós a saját közönségéhez és karakteréhez passzoló megközelítésben krizitálja az ellenzéket, ma már nem pazarolják ilyesmire az időt: Bohár, Deák, Korondy és Trombitás tartalma szinte szóról szóra egyezik, és még a vágóképek között is átfedés van. Rákay Philip és unokahúga, Déri Stefi videóinak tartalmában sincs érdemi eltérés, ugyanúgy, ahogy Kötter Tamáséban sem: ugyanaz a pár sor hangzik el, csupán a díszlet és a helyszín más.
A megafonos videók másik új eleme, hogy míg korábban egyedül az ellenzék gyepálására szorítkoztak, és az Orbánnal való összehasonlítást kerülték, most azt sugallják, hogy Márki-Zay Péter össze-vissza kapkod, vele szemben a miniszterelnök higgadtan tudja kezelni a jelenlegi helyzetet. Ehhez pedig Orbánról azokat a képeket vágták be, amiket a miniszterelnök stábja a magyar-ukrán határátkelőknél rögzített.
A Megafon a fideszes politikusokkal és médiával összhangban főleg amiatt támáadják Márki-Zay Pétert, amit a magyar katonák részvételéről mondott. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Partizánnak adott interjújában azt válaszolta egy kérdésre, hogy NATO-kérésre akár katonákat is hajlandó lenne bevetni Ukrajnában. A kormány influenszerei mindezt már úgy tálalják a közönségüknek, hogy „ha most Márki-Zay kormányozna, akkor katonáink már Kijevben harcolnának”. Az ellenzéki jelöltet amiatt is támadják, hogy oroszbarátsággal vádolta a kárpátaljai magyarokat.
Fontos, hogy a videókból hiányzik a korábban a belpolitikai témákban előszeretettel vállalt, egyértelmű állásfoglalás, hiszen sem az ukrán, sem az orosz fél mellett nem teszik le voksukat, helyette szóról szóra visszhangozzák Orbán Viktor „stratégiai nyugalomra” intő szavait. Náluk nem jelennek meg azok az értelmezések, mint amelyek például a közmédiában elhangzottak, hogy Ukrajna provokálta volna az oroszokat, nincsenek elemzések sem az ukrán helyzetről. Csupán annyit mondanak videóikban, hogy háború van, kontextus nélkül. Csak a kormány jelenlegi narratívája jelenik meg, kerülve az olyan kínos tényeket, hogy Orbán Viktor és külügyminisztere mindeddig kifejezetten büszkélkedtek az orosz és fehérorosz vezetéssel kialakított jó kapcsolattal.
Filep Dávid az Aktuális Média Facebook-oldalán az orosz invázió kezdete óta ugyanazt csinálja, mint amit a megafonosok: Márki-Zay és Kocsis-Cake mondataival foglalkozik, a háború kontextusával viszont egyáltalán nem. A különbség csupán annyi, hogy az ellenzéki jelölt kijelentéseiről hír formájában számol be. Ugyanezt látjuk a Budapest Beszél nevű, kormányzati narratívát visszhangzó Facebook-oldalnál is, csak interjús formában.
A Megafon Központ, az Aktuális Média és a Budapest Beszél tízmilliókból ontja az egyenpropagandát Facebookon. Az elmúlt egy hétben a következő összegeket költötték Facebook-hirdetésekre (zárójelben a Facebookon eddig elköltött összeg):
- Korondy Tamás 9 millió forintot (ő új csapatban, nála ennyi a teljes hirdetési összeg)
- Déri Stefi 9,7 millió forintot (összesen 125 milliót),
- Rákay Philip 13 millió forintot (összesen 99 milliót),
- Deák Dániel 8,7 millió forintot (összesen 196 milliót),
- Bohár Dániel új oldalán 17,4 millió forintot (a régi oldalát letiltotta a Facebook),
- Kötter Tamás 6,4 millió forintot (összesen 40,5 milliót),
- Trombitás Kristóf pedig ötmillió forintot (összesen 86,5 milliót) költött el a Facebookon Márki-Zay és Kocsis-Cake szapulására a háború ürügyén.
- Az Aktuális Média Facebook oldalán 31 millió forint értékben, a Budapest Beszél felületén pedig 6,5 millió forintért futottak hirdetések az utóbbi hét napban a témában.
Mindez összesen csupán egy hét alatt 106,7 millió forintot jelent.