Az egyetem mindössze egy nap alatt lezavarta a vizsgálatot.
Csupán egy napra volt szüksége a Szegedi Tudományegyetemnek ahhoz, hogy kivizsgálja azokat az esetleges szabálytalanságokat, amelyek a Völner-botránnyal kapcsolatban merültek fel – számolt be a 24.hu az egyetem közleménye alapján. A hétfőn kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke többször is beavatkozott az egyetemi vizsgákba, amikor bizonyos hallgatóknak protekciót kért a vizsgabiztosoktól vagy feletteseikről. Mint kiderült, Schadl így könnyített Rogán Antal kabinetfőnökének, valamint Völner Pál egyik rokonának vizsgáján. A szegedi egyetemről Szabó Imre egyetemi tanár neve merült fel a nyomozati anyagokban.
„A Szegedi Tudományegyetem megvizsgálta az egyetem, illetve oktatói esetleges érintettségét a végrehajtókat érintő büntető eljárások során az egyetemi vizsgáztatások szabályszerűségével kapcsolatosan egyes sajtótermékekben megjelent információkat. A rendelkezésre álló információk alapján megállapította, hogy a vizsgáztatással kapcsolatosan szabályszegés nem történt és ezért a vizsgálatot maga részéről lezárta” – írta közleményében az egyetem.
A Pécsi Tudományegyetemen viszont voltak következményei az ügynek: a botrányban ismertté vált Mészáros Pál Emil egyetemi tanársegéd vizsgáztatási jogát felfüggesztették. Mészáros elismerte, hogy Schadl kérésére segítette Rogán kabinetfőnökét abban, hogy vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.
Schadl Györgyöt novemberben tartóztatták le, a gyanú szerint 83 millió forint vesztegetési pénzt adott Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettesnek, hogy általa támogatott végrehajtókat nevezzen ki. Völner belebukott a botrányba, mentelmi jogát a parlament visszavonta, a legfőbb ügyész hivatali visszaélés gyanújával kérte ki őt az országgyűléstől.
A Völner-botrányról itt írtunk bővebben:
A Völner-botrány
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!