Február 21-én kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, március 10-én választják meg Áder János utódját – árulta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Február 21-én kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amely március 10-én zárul – közölte kérdésre válaszolva az év első kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ez azt is jelenti, hogy a képviselők éppen a hivatalos, február 12-én kezdődő, az április 3-ra kiírt választást megelőző 50 napos kampányidőszak kellős közepén üléseznek majd.
Gulyás Gergely tájékoztatása szerint az utolsó ülésnapon, március 10-én választják meg a már két ciklus után újra nem indítható Áder János köztársasági elnök utódját.
Az új államfő – aki majd az április 3-i választás után összehívja az új parlament alakuló ülését – Novák Katalin lesz, miután a Orbán Viktor kormányfő decemberben bejelentette, hogy a Fidesz őt jelölti.
A közelmúltig a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot betöltő Novák megválasztása biztosra vehető, bár az ellenzéki frakciók több képviselője összefogva jelölhet másik személyt is.
Csak a hűség számít, üzente pártjának Orbán Viktor Novák Katalin felemelésével
Villámkarriert futott be Novák Katalin, aki ősz halántékú férfiak sorát megelőzve, 44 évesen lehet Magyarország köztársasági elnöke. Orbán Viktor ezzel az övéit is figyelmeztette, hogy csak az léphet előre, aki feltétel nélkül támogatja.
A március 10-i szavazásnál azonban a parlamenti kétharmados többséget maga mögött tudó Fidesz–KDNP már az első körben könnyedén megválaszthatja Novákot a titkos szavazáson.