A család olyan emberek közössége, akiket vérségi vagy szerelmi kapcsolat tart össze. Egy része tehát sorsszerű, egy része pedig szabadon megválasztható – és megköveteli tőlünk, hogy azokat is elfogadjuk, akiket nem mi választottunk, akiket mi nem választottunk volna. Hogy egy kormány a családokat állítja középpontba, helyes döntés. Hogy kiszemezgeti közülük azokat, akiket családnak tekint, és azokat, akiktől ezt az összetartozást megvonja, az viszont roncsolja a társadalmat.
A napokban azt akarja elhitetni Orbán Viktor és kórusa, hogy az élet természetes részét bemutató tartalmak tiltása, másként szerető emberek stigmatizálása megvédi a szülőket és a gyerekeket. A homofób törvény megkímélhet ugyan családokat nehéz és fájdalmas beszélgetésektől, de ezzel éket is ver közéjük. Ahogy Fókuszban rovatunk bemutatja, Orbán politikájának ez csak a mellékhatása, ő másokat akar elválasztani a többségtől: az ellenzéket. A magyar társadalom előítéleteinek erősítésével a Fidesz képes lehet saját választóin túli rétegeket elérni, és meglovagolhatja az európai nyilvánosság szivárványos ellenállását. Hogy az Európai Unió mit tehet a luxemburgi miniszterelnök szokatlanul őszinte felháborodásán és a hangos tiltakozáson túl, azt is igyekszünk felsorolni.
A családot Orbánék másként is igyekeznek védeni. Ahogy mostantól csak a szülőre tartozik gyereke szexuális nevelése, úgy tartozik hivatalosan Orbán Győzőre, mi épül gyermeke üdvére Hatvanpusztán.
Magyarország rovatunk először közöl belső képeket a komplexum egyik házáról, amely könyvtárként szolgálja majd a „majorságnak” mondott óriásbirtokot.
Azt nem tudjuk, hogy ez a magánkönyvtár gazdasági épületnek számít-e Orbánék értelmezése szerint, bár annyiban helytálló lehet a megjelölés, hogy a jövőben üzletek kötésének helyszíne is lehet az impozáns fogadótér.
Amíg meg nem érkezik a hatvanpusztai polcokra a hiánypótló könyv „Az juhok tenyésztésérűl”, olvashatjuk helyette Madlovics Bálint és Magyar Bálint írásait a Fejér megyei földesurak természetéről. Szellem rovatunkban ugyanis Király Júlia ismerteti a szerzőpáros kötetét a „neoszultanikus államról”, amelyben a „fogadott politikai család” biztosítja a megélhetést. Nem a magyar védőnőknek, akiknek egyedülálló hálózatát a fülkeforradalom óta lenne hivatott megreformálni egy ízig-vérig fideszes família. Ebben a rendszerben az anyagi elismerés csak a csúcson lévőknek jut. Erről ugyanúgy Magyarország rovatunk ír, mint az új NAV-elnökről, aki véletlenül épp a Tiborcz-klánhoz köthető.
A család Orbán esetében túlnyúlik a határon. Szlovéniában éppen az illiberális rokonság igyekszik az Európai Unió soros elnökségét felhasználni, hogy szalonképessé tegye a joggal való visszaélésre építő kormányzást. Akit viszont a politikai undor egyenesen a bolygó elhagyására sarkallna, annak nem szolgáltat jó hírrel Világ rovatunk másik cikke: az amerikaiak által azonosítatlan légi jelenségek egyelőre nem vesznek fel űrstopposokat.
Osvárt Andrea nem menekülni akar, a színésznő azt érzi, hét évvel a hazaköltözése után most érkezett meg.
A Portré rovatunkból kiderül, mi volt rá ilyen hatással. A Szellem rovatban pedig Enyedi Ildikó egyenesen azt mondja, a politikai támadás képes egy közösséget a génjeiben is egységbe forrasztani. A rendező szerint a színművészeti egyetemért folytatott közdelemben „ráláthattunk arra a titkos közösségformáló DNS-re, ami aktivizálta és csodálatos teljesítményekre ösztönözte a foglalás idején akár a frissen belépő elsősöket is”.
Akár kapjuk, akár választjuk családunk tagjait, az összetartásuk már közös feladatunk.
GERGELY MÁRTON
felelős szerkesztő