Itthon MTI / hvg.hu 2021. november. 02. 11:10

Vádat emeltek több rendőr ellen, mert brutálisan összevertek egy férfit

A férfi többszörös bordatörést szenvedett és légmellet kapott.

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen – írta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden.

A közlemény szerint június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra.

Először akkor bántalmazták, amikor az intézkedés kezdetén az egyik rendőr felé lépett, aki előbb eltolta magától a férfit, majd megragadta a nyakát és több másodpercig, kisebb erővel szorította. A férfi ellenállást tanúsított és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt. A kapitányságon a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr

megragadta a férfit a felső testén, lenyomta egy sámlira, miközben ököllel hasba ütötte.

Később egy rendőr gázspray-t fújt a zárt légterű előállító-helyiségbe, ahol a férfi egyedül volt. Egy órával később két rendőr bement a helyiségbe, és összerugdosta, valamint tenyérrel és ököllel ütötték.

A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el a nyomozó ügyészség szerint.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfi többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható.

A fogdai bántalmazásban részt vevő rendőrök szolgálati viszonya megszűnt, majdnem négy hónapig volt letartóztatásban. Az általuk elkövetett bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek – áll a közleményben.

(Képünk illusztráció)

Hirdetés