Három évvel ezelőtt még egymást marták az ellenzéki pártok a Fidesz-kétharmad mellett lecsorgó országgyűlési székekért, 2022-ben viszont egy ellenzéken kívüli arc mögött sorakoznak fel, miután a választók világossá tették, hogy rendszerváltást csak összefogás és megújulás révén akarnak. Megnéztük és vizualizáltuk a legutóbbi országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati és ellenzéki előválasztás eredményeit – így erősödött meg látszólag az ellenzék, és borultak fel a belső erőviszonyai 2018 óta.
2018-as országgyűlési választások: A szétesés
A 2018-as országgyűlési választás leginkább domináns ellenzéki pártja a Vona Gábor vezette Jobbik és a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével kampányoló MSZP–Párbeszéd volt. Az Orbán-ellenzék e két, egymástól akkor még nagyon távol elhelyezkedő pólusa hallani sem akart együttműködésről, programjaik is jelentősen eltértek egymástól (pl. menekültkérdés, LMBTQ-emberek jogai).
Mellettük bár hangsúlyos szerepet töltött be, de dominánsnak, vagy egyenrangú félnek semmiképpen sem volt mondható Szél Bernadett LMP-je. 2018-ban minden ellenzéki párt saját miniszterelnök-jelöltet állított, közös listáról pedig ugyan esett szó, a tárgyalások felpörgésére egészen február végéig kellett várni.
Az ellenzéki pártokra Márki-Zay Péter februári 25-i hódmezővásárhelyi önkormányzati győzelme és az ezt követő elvárások helyeztek hatalmas nyomást. Míg Karácsony Gergely kijelentette, hogy „ha Hódmezővásárhelyen le lehet győzni a Fideszt, akkor bárhol le lehet”, az ellenzék akkor pont azt nem értette meg, ami Márki-Zay polgármesteri kampányának a fő üzenete volt: hogy csak teljes együttműködéssel és közös kampánnyal lehet legyőzni a Fideszt.
Az LMP Márki-Zay győzelme után bejelentette, hogy hajlandó együttműködni a siker érdekében a Jobbikkal és az MSZP-vel, ám míg a Jobbik először közeledni látszott, egy nappal később kategorikusan elzárkózott az ötlettől, az MSZP pedig rövid időn belül mondott igent és nemet is. Az együttműködésből végül nem lett semmi, az ellenzéki pártok képtelenek voltak összehangoltan dolgozni a Fidesz legyőzése érdekében.
A választás eredménye ismert: az ellenzéki szavazatok szétszóródtak a pártok között, a Fidesz pedig kétharmaddal nyert. A választás éjszakáján lemondott a Jobbik és az MSZP akkori elnöke is, az LMP vezérkara is rövid időn belül távozott, a pártokat pedig felőrölte a felelősök keresése és az ezzel járó belső harcok. Egyedül a választások előtt még leírt DK erősödött meg: a párt kilencfős frakciót tudott alakítani, beelőzve ezzel az LMP-t is.
Országos szinten a Jobbiké volt a legjobb eredmény, a fővárosban az MSZP tudott a legtöbb helyen nyerni, azonban az átütő siker elmaradt.
2019-es európai parlamenti választások: felemelkednek az „újak”
2018-ban, de legkésőbb az azév decemberi, „rabszolgatörvény” elleni tüntetések idején az ellenzéki politikusoknak vennie kellett a lapot: a szavazók teljes együttműködést követeltek. A decemberi demonstrációkon már együtt vonultak egymással a jobbikos, DK-s, momentumos és MSZP-s politikusok, közösen felszólalva a Fidesz intézkedései ellen. Ennek pedig rövid távon is volt haszna: a 2019-es európai parlamenti (EP) választáson a pártok már nem egymás ellen kampányoltak.
A 2018-ban még vezető pozícióban lévő pártok viszont erodálódtak: a korábban erősen euroszkeptikus Jobbik radikális vezetőit többnyire a Mi Hazánk előnyére elveszítve végigment a Vona Gábor által kijelölt néppártosodási folyamaton, az LMP és az MSZP támogatottsága pedig hasonlóan felőrlődött a belső harcaik miatt.
Az európai parlamenti választás két legnagyobb ellenzéki győztese az ezzel egyidejűleg megerősödő DK és a Momentum lett. A DK négy, a Momentum két képviselőt tudott az EP-be delegálni – igaz, a Fidesz 14-et. A DK országos szinten is tarolt: az ellenzéki pártok közül országszerte ők szerezték a legtöbb szavazatot, a legtöbbet Budapesten és Komárom-Esztergom megyében (20-20 százalékot).
Az EP választás komoly tanulsággal szolgált az egész ellenzéknek. 2018 óta teljesen átrendeződött a politikai paletta: a DK és a Momentum tűntek a legerősebbeknek, azonban az EP-választást szinte elengedő (mindössze egy mandátumot szerző) Jobbik is újra erősödni kezdett. Az LMP azonban olyan mélyre zuhant, ahonnan azóta sem látni a kiutat: a 2019-es EP-választáson még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is beelőzte őket 15 ezer szavazattal.
2019-es önkormányzati választások: megszületik az összefogási modell, de csak látszatgyőzelmeket arat az ellenzék
A magyar futball közelmúltjából jól ismert „győzelemmel felérő vereség” kifejezéssel lehetne legjobban körülírni a 2019-es önkormányzati választások eredményeit az ellenzék perspektívájából.
A Fidesz 18-ból 18 megyei közgyűlésben többséget szerzett, összesen több mint 2 millió szavazatot kaptak azzal az 1,7 millióval szemben, amit a ma összefogó ellenzéki pártok akkor összesen. A kormánypárt mind a 2014-es önkormányzati, mind a 2019-es EP-választásokhoz képest növelte szavazatainak számát, illetve azok ellenzékhez képesti arányát is.
Az ellenzéknek viszont, ha szavazatszámban nem is, kulcspozíciókat tekintve, illetve az összefogás szimbolikáját figyelve kulcsfontosságú mozzanat volt az önkormányzati választás. Bár a vidéki kistelepülések teljesen, a kisvárosok pedig szinte egyöntetűen Fidesz-kézben maradtak, a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken és a fővárosban kirajzolódott:
ahol a Fidesz 40 százalék körül teljesített az EP-választásokon, de a DK, az MSZP és a Momentum összeadva ennél jobban, ott az ellenzéki összefogás biztos sikerhez vezetett.
Az ellenzékhez került a budapesti közgyűlés, a főpolgármester és 14 kerületi polgármester, valamint tíz megyei jogú város. A száz legnagyobb településből, ahol összefogott a mai összellenzék többsége, pont ötvenet sikerült elvinni.
Bár a Fideszt kétségtelenül megrázta a Borkai-botrány is ekkortájt, az világossá vált:
ha egyelőre nem is sikeres az összefogás, a modell maga működőképes lehet.
Az ellenzéken belül viszont – szemben a mostani állapottal – jóval nagyobb arányban választottak civil vagy független jelölteket, a tíz megnyert megyei jogú városból például ötben így történt. Közös ellenzéki lista pedig csak két megyében volt.
Ami pedig az erőviszonyokat illeti: az az év tavaszi EP-választások nem képezték le teljesen a helyzetet. Az Európa-fókuszú DK veszített a támogatottságából, a Momentum viszont bővült, a Jobbik pedig olyannyira megerősödött, hogy megyei listákat nézve a legsikeresebb ellenzéki párt lett. A DK második, a Momentum harmadik, az MSZP negyedik helyen végzett, az LMP nem indult önállóan.
Ellenzéki előválasztás: Az egó miatt repedezhet, de egyelőre stabil az összefogás
Az ellenzék 2019 tapasztalataiból hamar rájött, hogy 2022-ben együtt kell indulniuk, azt pedig Volner János oldotta meg nekik, hogy közös listát is állítsanak. Az elmúlt 12 év fényében viszont az, hogy szétesés nélkül eljutottak az előválasztás lebonyolításáig, annak jövő évi eredményétől függetlenül bravúr, és komoly érési folyamatról tanúskodik.
Az előválasztásra ráfordulva a 2019-es önkormányzati tapasztalatok meghatározóak voltak: az összefogás szent és a siker kulcsa, de azon belül a DK és a Jobbik kimagaslik a többiek közül. Ez már a jelöltállításnál is érezhető volt: az egykor ősellenségként működő két párt összesen 39 választókerületről egyezett meg egymás között, és tavasszal még úgy tűnt, hogy a miniszterelnök-jelölti verseny is köztük fog eldőlni. Egymásra nem lőttek kommunikációs téren sem, és ennek az eredménye is meglett: az első fordulóban a DK 32, a Jobbik 29 körzetet hozott el (első és második hely), megerősítve az összefogáson belüli pozícióikat.
Az erőben viszont zavart keltett a miniszterelnök-jelölti verseny. Egyfelől a tény, hogy Márki-Zay Péter győzött, megmutatta, hogy nem is volt olyan rossz az a 2019-es modell, amikor kívülállók mögé sorakoztak fel a pártok, az „ellenzék ellenzéke” figura érezhetően kellett az embereknek. Bár Márki-Zay a közös ellenzéki programot fogja képviselni, jó leckét adott a pártoknak, hogy a szavazóknak kicsit már mindenből is elege van, a változást pedig csak ők tudják elhozni.
A miniszterelnök-jelölti összecsapás másik tanulsága (és részint a helyi versenyeké is) az volt, hogy az ellenzék akármennyire is heterogén, nem kezdhet sárdobálásba házon belül. Zugló, Székesfehérvár, valamint tévéviták nem csak az egészséges versengés, hanem a személyeskedés miatt kerültek a középpontba, a Dobrev – Márki-Zay verseny egyes részein pedig csak az odamondásokkal volt tele a sajtó. Bár egyelőre úgy tűnik, ezen sikerülhet túllépni, a közös program kidolgozása és a listaállítás lesz az igazi próbája az összefogás erősségének.
Az elmúlt négy választás legerősebb pártjait és az ellenzéki támogatottságot az alábbi infografikán vizualizáltuk:
Márki-Zay diadala az (eddigi) ellenzék bukása?
