A miniszterelnök azt üzente Alexander Schallenbergnek: meggyőződése, hogy együtt egy keresztény hagyományokon alapuló Európáért küzdhetnek.
Levélben gratulált Orbán Viktor Alexander Schallenberg új osztrák kancellárnak, közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Schallenberg elődje, Sebastian Kurz szombat este mondott le a kancellári posztról: az Osztrák Néppárt vezetője és körei ellen múlt héten rendeltek el házkutatásokat korrupciós ügyek miatt, a vád szerint közvélemény-kutatási eredményeket manipuláltak és hoztak nyilvánosságra, mindezt egyébként közpénzből.
Kurzot egykori pénzügyminisztere váltja, akinek Orbán azt üzente: örömére szolgál, hogy egy Európa jövője iránt elhivatott, és egyben Magyarország irányába is tiszteletet mutató politikussal lesz alkalma együttműködni. Hozzátette: meg van róla győződve, hogy „a közösen vallott európai értékek mentén eredményesen tudnak együtt dolgozni a régió versenyképességének növelése, valamint az erős nemzeteken és a keresztény hagyományokon alapuló, a tagállamok egyenlőségét és a közösségi vívmányokat tiszteletben tartó Európai Unió erősítése érdekében.”
Orbán szerint Ausztria kiemelten fontos szövetségesünk a politika, a gazdaság és a társadalmi kapcsolatok terén egyaránt, és biztosította az új kancellárt, hogy „számíthat személyes elkötelezettségére a kölcsönös bizalmon és megbecsülésen alapuló magyar–osztrák együttműködés fejlesztése tekintetében.”