Itthon hvg.hu 2021. szeptember. 09. 21:40

A Szigetcsúcs fejlesztésének leállítása után Kisoroszi önkormányzata a kormánydöntést savazó kommenteket lájkol

Mindeközben a polgármester tanácsadója listázni kezdte a döntést üdvözlőket. A zöldekről most a kormány felé terelődött a helyi vezetés haragja.

Mint korábban megírtuk, leállították Kisorosziban a Szigetcsúcs fejlesztését: a Szentendrei-sziget északi csücske közkedvelt kirándulóhely, augusztusban derült ki, hogy egy 373 millió forintos beruházás keretein belül aszfaltozott utakat, járdákat és mosdókat telepítettek volna, amely ellen a helyi civilek petíciót indítottak. A Kisoroszi Szigetvédők csoportja arra kérte Tarnai Richárdot, a Pest megyei kormányhivatal vezetőjét, hogy lépjen fel „a természetkárosító nagyberuházás ellen a természetvédelmi törvények maradéktalan betartatásával”, hogy a hely „ne alakuljon át természetpusztító turisztikai nagyüzemmé”. Később Vitályos Eszter, a körzet uniós fejlesztésekért felelős államtitkára is azt javasolta a kormánynak, hogy ne kezdődjön meg a Kisoroszi Szigetcsúcs fejlesztése, végül pedig Nagy István jelentette be, hogy leállítják a beruházást.

Molnár Csaba helyi polgármester végig támogatta a fejlesztést, a petíciót pedig „minimális támogatottságú dologként” kezelte – írja a Telex, akik észrevették:

a döntést követően a helyi vezetők és az önkormányzat a Facebookon fejezte ki nemtetszését, igencsak köznapi módokon.

Schumayer Tamás, az önkormányzat kommunikációs szakértője és a polgármester tanácsadója például elkezdte listázni egy helyi csoport azon tagjait, akik kedvelték a fejlesztés leállításáról szóló bekezdést, úgy kommentálva: „a mellékelt képen azok, akiknek köszönhetjük.” A lap szerint a kommentelők között akadt, aki úgy reagált: „legalább tudjuk, hogy kiket kell leköpni.”

Ennél is szórakoztatóbb azonban a Kisoroszi Község Önkormányzat hivatalos oldala, akik a városvezetés nyilvános profiljáról az alábbi kommenteket lájkolták egy hasonló csoportban:

  • „Ennyi idiótát…sokkal jobb lesz a porban felmenni, mint egy normálisan lebetonozott úton”
  • „És ezek az emberek miatt, a hazug cikk és petíció miatt, bukott el a falu több száz millió forintot. Gratulálokés Köszönjük!!!”
  • „raadasul akkora hire lett a szigetcsucsnak, hogy most mar az is ide fog jonni, aki eddig nem akart. vadbarmok…”

A Telex azt írja, a polgármester „nemrég még a zöldeket kommunistázta, és jó kapcsolatokra törekedett a kormánypárti politikusokkal”, most azonban a városvezetés a kormányzati döntést bírálók kommentjeit kedveli tüntetőleg.

A témában a környékbeliek érdekeit képviselő Vitályos Eszter a Fidesz 2022-es körzeti jelöltje, mindezt úgy, hogy a választókerület maga billeg, így minden bizonnyal nem véletlenül törekszik a szeptember óta országgyűlési képviselőként is dolgozó politikus a békére a lakossággal.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.