Itthon hvg.hu 2021. június. 28. 21:27

Szijjártó Péter: Nem jogos, hogy sértve és bántva érzik magukat a homoszexuálisok

Szerinte a homofób kiegészítéseket kapott pedofiltörvény nem sértő, és nem is engednek belőle.

Fudan helyett Diákváros
Friss cikkek a témában

Szijjártó Péter az ATV-ben is megismételte, hogy a liberális mainstream globális fake news-támadást indított Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvény miatt.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a törvény alapján 18 éves kor alatti gyerekeknek öncélú szexuális tartalmakat megjeleníteni tilos, legyen szó hetero- vagy homoszexuális tartalomról, és ebből nem fognak engedni.

A külügyminiszter szerint egyetlen csoportot sem diszkriminál ez a törvény, de ettől teljesen függetlenül zajlik a vita, pedig ők több nyelvre is lefordították.

“A törvénynek két része van, az első rész a legszigorúbb büntetést szab ki a pedofil bűnözőkkel szemben, a második pedig arról rendelkezik, hogy a szülő kizárólagos joga, hogy a 18 év alatti gyerekének a nevelésével kapcsolatos szexuális edukációt elvégezze” - mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy a kérdést a szülőkre kell bízni.

Azt azért elmondta, hogy neki van egy 7 és egy 10 éves fia is, és kikéri magának, hogy bármilyen NGO foglalkozzon a felvilágosításukkal.

A külügyminiszter szerint azért nem tudunk erről normálisan vitázni, mert prekoncepciókból indulnak ki, majd elmondta, nem jogos, hogy sértve és bántva érzik magukat a homoszexuálisok, a törvény nem csak arról szól.

Szijjártó szerint az EU indít majd kötelezettségszegési eljárást, de nagyon érdekesnek tartja, hogy már a vizsgálat előtt ítéletet hirdetett az Európai Bizottság elnöke.

Szijjártó szerint az EU indít majd kötelezettségszegési eljárást, de nagyon érdekesnek tartja, hogy már a vizsgálat előtt ítéletet hirdetettet az Európai Bizottság elnöke.

A miniszter elmondta, csak a fantáziája élénk annak, aki szerint a Fudan Egyetemről akarják elterelni a figyelmet a homofóbtörvénnyel. Az egyetem kérdését amúgy szakmai kérdésnek tartja, és úgy véli, az ellenzék csinált belőle politikai balhét, azt viszont elmondta, hogy ha lesz róla népszavazás, akkor annak tiszteletben fogják tartani az eredményét.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.