Itthon hvg.hu 2021. június. 21. 20:33

Ingyenes lesz a Múzeumok Éjszakája az egészségügyi és szociális dolgozóknak

A két ágazat közel 200 ezer dolgozóját érinti a bejelentés.

Ingyenesen vehetnek részt az idei Múzeumok Éjszakája programjain az egészségügyi és a szociális dolgozók – írta Kásler Miklós a Facebookon. Az emberi erőforrások minisztere szerint ezzel a felajánlással is szeretnék elismerni a „járvány elleni védekezés első vonalában helytálló hősök munkáját”.

A tárcavezető szerint a két ágazat közel 200 ezer érintett szakdolgozója egy embert próbáló esztendőt követően lélegezhet most fel, „ezt a régen várt időszakot pedig a testi-lelki rekreáció és feltöltődés minden eszközével igyekszünk támogatni”.

Az érdeklődők országszerte több mint 250 kulturális intézmény programjai közül válogathatnak majd, az eseménysorozaton pedig az egészségügyi és a szociális dolgozók a munkaviszonyukat igazoló dokumentum felmutatásával vehetnek részt ingyenesen.

Az idei Múzeumok Éjszakáját június 26-án, szombaton rendezik meg, a részletekről itt olvashat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.