Itthon hvg.hu 2021. május. 04. 15:24

Kásler: Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százalékát elveszítették

A miniszter saját bevallása szerint azon gondolkodik, hogyan lehetne az egészségügyi dolgozók veszélyhelyzet utáni szabadsága mellé valami pluszt is adni.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a Spirit FM-nek adott interjúban közölte: jelenleg 0,76 a koronavírus reprodukciós tényezője, ami azt jelenti, hogy lecsengőben van a harmadik hullám. A tárcavezető szerint a második hullám kilencszer volt agresszívebb a fertőzések számában az elsőnél, a harmadik pedig a másodikhoz képest 160 százalékkal.

“Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százalékát elveszítették, máshol ez csak 50 százalék volt” – mondta Kásler az intenzív osztályok halálozási statisztikáiról.

A miniszter szerint ez olyan rendkívüli terhelést jelentett az egészségügyi dolgozók számára, amit “nem lehet egyetlen éjszaka kipihenni”, de szerinte mindenki ki fog tartani, amíg a körülmények lehetővé nem teszik a szabadságot. “Én fogom őket küldeni. És már azon gondolkodom, hogy lehetne szabadságra, pihenésre valami továbbit, valami extrát kínálni” – mondta.

Fejér megyei kórházigazgató: Olyan még nem volt, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak

Komoly tévedés, hogy az igazság kimondása az egészségügyről pánikot kelt - állítja Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. A gyermekgyógyász szerint a magyar egészségügyet jelenleg azok az orvosok és ápolók tartják össze, akikben mélységes hivatástudat van.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról