Itthon hvg.hu 2021. április. 17. 18:49

Orbán Viktor kiposztolta: már 3 millió 250 ezer ember van beoltva

Már csak 250 ezer beoltott ember hiányzik, hogy megkezdődjön a nyitás következő szakasza.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután kiposztolta Facebook-oldalára a „vakcinométert”, egy rövid animációt arról, hogy mostanra 3 millió 250 ezer embert beoltottak az országban.

Szerdán a kormányfő azt jelentette be, hogy az újranyitás következő lépéseként, amikor 3,5 millió ember megkapja az első oltását a koronavírus ellen, a vendéglátóhelyek megnyithatják a teraszukat. Orbán akkor úgy számolt, hogy a 3,5 milliós számig jövő szerdára vagy csütörtökre juthatunk el.

Megjelent a rendelet: este fél 10-ig lehetnek majd nyitva a teraszok, védettségi igazolványt egyelőre nem írtak elő

A vendégeknek nem kell maszkot viselniük a vendéglátóhelyek teraszán, a felszolgálóknak igen.

Szombatra újabb 4604 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így 746 802 emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon. Bár a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma tovább csökkent, a halálozások száma még mindig 200 fölött van (szombaton 217 koronavírus-fertőzésben elhunyt emberről adtunk hírt).

Április 19-én nyitnak az óvodák és az általános iskola alsó tagozata, a felsősök május 10-étől mehetnek iskolába, ugyanúgy, ahogy a középiskolások.

A szülők attól tartanak, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el az osztályokban, amennyiben nem jár be elég tanuló

A rendkívüli szünettel az a probléma, hogy az így elmaradt órákat elvileg a nyáron pótolni kellene.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.