Itthon hvg.hu 2021. április. 08. 13:54

A Szentendrén leégett Spar dolgozói először lemondták a riasztást

A tűzjelző este 7 óra után szólalt meg, de a dolgozók sehol nem láttak tüzet, amikor körbejárták az épületet.

Szerdán este hét óra után szólalt meg a tűzriasztó a szentendrei HÉV-állomás melletti Sparban, de a dolgozók, miután körbejárták az épületet, és sehol nem látták, hogy füst vagy tűz lenne, lemondták a riasztást – mondta a Telex.hu-nak Szentendre polgármestere. Fülöp Zsolt szerint az épület vasszerkezete is megrogyott, de a környező kis üzleteket sikerült megmenteni.

A dolgozókat és a vevőket a Telex cikke szerint azért is sikerült idejében kimenteni, mert az érkező HÉV utasai látták, hogy az épület egy része lángol. Ők rohantak be az üzletbe, és szóltak, hogy valami ég – eközben újra beindult a tűzjelző.

„Arról már korábban születtek tervek, hogy hogyan lehetne a HÉV-állomást, a Volán-pályaudvart és ezt a kereskedelmi részt újjáépíteni, ezeket most nyilván előre szeretnénk venni” – mondta Fülöp Zsolt a lapnak.

A keletkező lángokat összesen 24 egység 71 tűzoltója oltotta, a tüzet este 10 órára sikerült megfékezni. Azt még nem tudni, mi okozta a bajt.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.