György István szerint versenyt futunk az idővel, a harmadik hullám soha nem látott számokat produkál.
Módosít a koronavírus-járvány miatti oltási stratégián az ezzel foglalkozó munkacsoport – jelentették be az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője szerint bár Magyarországon a harmadik legnagyobb az átoltottság az Európai Unióban, a harmadik hullám soha nem látott számokat produkál, ami szükségessé teszi az oltási terv átszervezését. Mint mondta,
a cél az, hogy minden regisztrált mielőbb megkapja az első oltást. Ezt húsvétig, legkésőbb április 11-ig szeretnék elérni.
Az államtitkár azt mondta: mindenkit be tudnának oldani, ha lenne elég vakcina, de nincsen, ezért a rendelkezésre álló oltóanyagokat kell használni, gyorsabban, és minél nagyobb számban.
Az átoltottság növeléséhez a háziorvosokat is ösztönözni fogják, esetükben 40, illetve 80 ezer forintos díjazást osztanak ki, attól függően, hogy a praxis hány embert oltottak be. Magyarországon eddig több mint 721 ezren kapták meg az első oltásukat.
A következő egy hét oltási terve a következőképpen néz ki:
- Az első feladat a regisztrált idősek oltásának folytatása, amihez 250 ezer kínai vakcinát fognak felhasználni, praxisonként átlagosan 45 főre elegendőt. Emellett 38 ezer Moderna-vakcinát is kiosztanak, amellyel a 65 év felettieket fogják oltani. 115 ezer Pfizer-vakcinát pedig a kórházi oltópontokra küldenek.
- A második feladat a 60 év alatti krónikus betegek oltásának folytatása. Ehhez a háziorvosokat megpróbálják tehermentesíteni azzal, hogy egy múlt héten érkezett Moderna-szállítmányt (74 ezer adag oltóanyagot) a kórházi oltópontokra küldenek. A regisztráltakat SMS-ben fogják értesíteni, hogy pontosan hová és mikor kell menniük az oltás felvételéért.
- A harmadik feladat a második körös oltások folytatása, ennek során 49 ezer vakcinát oltanak el.
György István úgy összegzett, hogy jövő hét szerdáig 395 ezer regisztrált idős embert tudnak majd beoltani a rendelkezésre álló vakcinákkal. Ehhez 250 ezer kínai, 30 ezer adag Moderna és 115 ezer Pfizer-vakcinát használnak el. „Kevesebbet fogunk most tartalékolni” – mondta az államtitkár.
Ezt követően Müller Cecília országos tiszti főorvos ismertette a friss járványügyi adatokat. Elmondta, az elmúlt 24 órában 2764-en fertőződtek meg koronavírussal Magyarországon és 130 beteg meghalt. A kórházban ápoltak száma jelentősen megugrott 6071-re. Gépi lélegeztetésre 581 beteg szorul. Müller azt mondta, ezek a számok legyenek intő jelek, hogy ha felkínálják az oltást, akkor fogadjuk el.
Egy nap alatt 130-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe
Másfél hete az egyik koalíciós partner megvétózta a beszerzésről szóló tárgyalások megindításához szükséges határozatot, mostanra az első szállítmány már meg is érkezett Kassára.
A tisztifőorvos azt is elmondta, hogy most már gyors lefolyású esetekkel is találkoznak az orvosok, amik az első tünetek jelentkezése után órák alatt súlyos állapotot idéznek elő, és a páciensek kórházba kerülnek.
A vírusmutációk is szóba kerültek a tájékoztatón. Müller elmondta, már a dél-afrikai variáns is terjed az országban, miután a múlt pénteken kimutatták egy mintából, azóta már újabb 5 esettel találkoztak. Úgy véli, a fertőzések gyorsuló ütemére kell számítani továbbra is.
Müller Cecília beszámolt az elmúlt pár nap több vakcinákkal kapcsolatos híréről is. Elmondta, az angliai közegészségügyi szolgálat vizsgálati eredménye szerint a 80 év feletti korosztályban az Oxford/AstraZeneca- és Pfizer/BioNTech-vakcina első dózisa a beadás utáni harmadik-negyedik héten egyaránt 80 százalék feletti hatékonysággal előzi meg az olyan súlyosságú megbetegedést, amely miatt a pácienst kórházba kell szállítani.
Egy új kutatás szerint a Pfizer és az AstraZeneca oltásából egy is 80 százalékos védettséget ad
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint az adatok is igazolják, hogy az oltások működnek.
Az Egyesült Arab Emírségekben zajló oltásokról is beszélt Müller. Ott a Magyarországon is használt kínai Sinopharm vakcinával már több mint 6 millió embert oltottak be és jellemzően az első dózison vannak túl. A Nemzeti Covid-19 Klinikai Menedzsment Bizottság arról számolt be, hogy azok közül, aki a fővárosban, Abu-Dzabiban megkapta a védőoltást, senki sem került intenzívre és senki sem halt meg.
Az újságírói megkeresések során Müller elmondta, hogy azok az idősek, akik levélben regisztráltak, de még nem kaptak visszajelzést sorra fognak kerülni. Türelmet kért.