Itthon hvg.hu 2021. február. 25. 06:08

Megint beteg demokráciának nevezte a magyart Vera Jourová

Az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy a testület átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.

„Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia” – mondta a Népszava szerint az Európai Bizottság (EB) értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke egy szerdai videokonferencián. Vera Jourová a beszámoló szerint hozzátette: nincs demokrácia független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül.

A cseh politikus azt is közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni.

„Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk” – közölte Jourová, és azt is kijelentette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet alkalmazni fogják azután, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végén ítéletet mond a jogszerűségéről.

Az EB alelnöke tavaly szeptemberben, a német Der Spiegelnek adott interjúban egyszer már beteg demokráciának nevezte a magyarországi rendszert. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök levélben kérte a testület elnökét, Ursula von der Leyent, hogy váltsa le Jourovát, aki ezt elutasította.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.