A következő héten több mint 800 ezerre emelkedhet Magyarországon azok száma, akiket legalább egy dózissal beoltottak.
A múlt héten 475 ezren kapták meg az első adag védőoltást a koronavírus okozta betegség, a Covid–19 ellen, és már 206 ezren a másodikat is – közölte területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján. György István kijelentette: a magyarországi átoltottság az uniós átlag fölött van, a folyamat az oltási rendnek megfelelően zajlik
Néhány kivételtől eltekintve befejeződött az egészségügyi dolgozók beoltása, ahogy lényegében lezárult a második körös oltás az idősotthonokban, illetve a bentlakásos szociális otthonokban is. 84 ezer gondozó és gondozott kapta meg az oltást, 77 ezren már a másodikat is – hangzott el.
Jelenleg két célcsoport oltása történik párhuzamosan: a regisztrált legidősebbeké és a 18-59 éves krónikus betegeké. Utóbbi csoportot az AstraZeneca vakcinájával oltják. György István emlékeztetett: már vizsgálják, hogy már korosztályoknak is beadható-e az oltóanyag.
Arról is beszélt az államtitkár, hogy kedden indult el Budapestről 275 ezer kínai vakcina a kormányhivatalokba, onnan kerül a háziorvosokhoz, praxisonként 55 embert tudnak vele beoltani. A héten 52 ezer ember beoltására elegendő Pfizer-vakcina is érkezett, amivel szintén a regisztrált idősek oltását folytatják a kórházi oltópontokon, ahová a háziorvosok irányíthatnak praxisonként 10-10 főt. Szintén beérkezett 41 750, 60 éven aluli krónikus betegséggel rendelkező ember beoltására elegendő AstraZeneca oltóanyag. Ezek összesen 368 000 ember oltását teszik lehetővé, emellett több mint 25 ezer második oltás is esedékes.
György szerint a következő héten több mint 800 ezerre nőhet a beoltottak száma.
Az országos tiszti főorvos a keddi járványügyi adatok ismertetésével kezdte a felszólalását, majd megerősítette, hogy kedden 104 130 adag Pfizer-vakcina is érkezik a 100 ezer Sinopharm mellett. Utóbbiról az országos tiszti főorvos elmondta, hogy folyamatosan vizsgálják, és hangsúlyozta, hogy 18 éven felül mindenki beoltható vele.
Ezután Müller Cecília a korlátozó intézkedések betartására és az egyéni felelősség fontosságára hívta fel a figyelmet.
Újságírói kérdésre elmondta, hogy folyamatosan zajlanak az orosz Szputnyik V vakcina laboratóriumi vizsgálatai.
Azt is közölte:
előfordult, hogy olyasvalaki is megfertőződött, aki már megkapta a védőoltást.
Emlékeztetett, hogy egyik vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet. Az érintettek számára a nyájimmunitás hozhatja el a százszázalékos védelmet.
Azt is bejelentette Müller, hogy a koronavírus brit variánsa mellett már a cseh és egy másik mutációt is azonosítottak Magyarországon.
A hvg.hu a következő kérdéseket küldte el az operációs törzsnek:
- Milyen napi fertőzöttségi adatok mellett képzelhető el a részleges, illetve teljes nyitás?
- Egy oxfordi tanulmány szerint az AstraZeneca hatékonyabb, ha a második oltást később, 3 hónap elteltével adják be. Az operatív törzs tervezi az oltási rend megváltoztatását?
- Mi alapján osztják el területi szinten az oltásokat? Több budapesti idős nem kapta még meg, míg egyes kerületekben a 18–59 éves korosztályt oltják.
- Ha a Sinopharm-vakcina esetében nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a 60 év fölöttiek esetében is kellően hatásos, akkor miért használják a 60 fölöttieknél, és miért nem szorítkoznak arra, hogy a többi vakcinával oltsák be ezt a korosztályt?
A második kérdésre választ kaptunk, Müller Cecília elmondta, hogy ismerik a tanulmányt, az operatív törzs is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy változtassanak-e az eddig gyakorlaton, amennyiben az alkalmazási előírások megváltoznak.
Lázas lesz-e az AstraZenecától? Na és mennyit érdemes várni a két oltás között?
Van, akinek a karja sem fájdult meg, más órák hosszat megmozdulni sem bír miután megkapta az AstraZeneca oltását. Azt még világszerte próbálják felmérni, mikor érdemes beadni a vakcina második adagját.
Kiss Róbert rendőr alezredes a tájékoztatón azt közölte, hogy két üzletet – egy acsai sörözőt és egy kengyeli vendéglátóhelyet – ideiglenesen, hat hónapra, bezárattak.