Itthon hvg.hu 2021. február. 04. 19:08

Závecz: Az ellenzéki választók rég túl vannak a Gyurcsány-dilemmán

A Závecz Research ügyvezetője szerint a Fidesz számára kontraproduktív lehet állandóan az egykori miniszterelnökkel riogatni, mert a szavazók már rég tisztában vannak vele, hogy a csomagban benne van ő és a Jobbik is.

Egy 2022-es esélyekről szóló online beszélgetésen ült össze az IDEA Intézettől Böcskei Balázs, a Nézőponttól Mráz Ágoston Sámuel, a Republikontól Virág Andrea és Závecz Tibor (a Závecz Research alapítója). A szakértők mind megegyeztek abban, hogy a koronavírus alapvetően befolyásolja majd a jövő évi választási eredményeket és a témákat is, de fontos lesz megtalálni azt a történetet, amit fel lehet mutatni a járvány mellett.

Závecz szerint a két tömb nagyon közel van egymáshoz.

"Hogy ellenzéki választó van-e, azt tudom mondani, hogy van bennük valami közös: az, hogy szeretnék mindahányan leváltani a kormányt, és hogy ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök”

– mondta. Szerinte az a platform összefogja a jobbikost az MSZP mellett felnőtt nyugdíjasig, ezek nagyon különböző csoportok, de lényegében mindegyik ugyanott tart.

“Az ellenzéki pártok szavazói, akik jelenleg ezt az egységet támogatják, és azok a választópolgárok, akik az ellenzéki pártok egyikét sem támogatják, de mégis odaállnak, annak tudatában szavaznak a közös listára, hogy benne van Gyurcsány Ferenc és a Jobbik is. Az adatokban azt látom, hogy réges-rég túl vannak ezen a dilemmán” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte kontraproduktív az a kommunikációja a Fidesznek, amely Gyurcsánnyal riogatja a szavazókat.

Az elemző szerint a kormány ötlete most a vidékfejlesztésre adott különösen sok pénz, aminek már 2021-ben is láthatjuk a jeleit. “Ez mindenképp esélyt ad, hogy azokat a veszteségeket, amiket elszenvedett a vidék kis-közepes városaiban, megpróbálja visszahozni. Ez az evidens megoldás, hogy pénzt adunk társadalmi rétegeknek” – mondta. Ezzel az ellenzék szerinte azt tudhatja szembeállítani, hogy megalapozza az identitását. “Az a kohézió szükséges, de nem elégséges, hogy nem kedvelik Orbán Viktort” – tette hozzá. Závecz szerint ilyen lehet például az európaiság üzenete, de a szociális kérdésekben és a korrupció felszámolásában nagyrészt már most egyetértenek a pártok.

Az előválasztáson induló közös miniszterelnök-jelöltek egy részének viszonylagos hallgatásáról (Jakab Péter az egyetlen parlamenti pártot maga mögött tudó induló egyelőre) az elemző szerint azt kell tudni, hogy még nem olyan nagy a mérések szerint az ellenzék előnye, hogy valaki teljesen bele tudjon állni, viszont tavaszig mindenképp el kell ezt dönteni. “Nincs kimagasló jelölt, lényegében nincs különbség a bejelentett nevek között” – mondta.

A választások eredményéről jósolni még nem akart, de szerinte, ha az ellenzék nem győz, ki fognak újulni a régi és új pártok közti törésvonalak, ezek a meccsek ugyanis továbbra sincsenek lejátszva.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.