Itthon MTI / hvg.hu 2021. január. 19. 19:06

Enyhítették a Szigeten drogot áruló hollandok büntetését

Tavaly nyáron első fokon öt év fegyházbüntetésre ítélték a két férfit, most másodfokon ennél egyhébb büntetést kaptak, és még az sem kizárt, hogy azt Hollandiában tölthetik majd le.

Ötről négy évre, fegyház helyett pedig börtönre enyhítette annak a két holland fiatalnak a büntetését jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla, akik 2019-ben nagy mennyiségű eladásra szánt kábítószerrel buktak le a Sziget Fesztiválon.

A két férfit az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék tavaly júniusban társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt öt év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, négy év Magyarország területéről kiutasításra és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. A bíróság mindkét vádlottal szemben külön-külön 72 ezer forint és 225 euró erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint a 3 millió forintot megközelítő bűnügyi költségből 2 millió forint megfizetésére kötelezte őket.

Öt évet kapott a Sziget Fesztiválra droggal teli furgonnal érkező két holland

Beismerő vallomást tettek.

Az elsőfokú ítéletet a vádlottak és védőik a kihirdetéskor tudomásul vették, az ügyész viszont mindkét vádlott terhére fellebbezést jelentett be a büntetés súlyosítása érdekében.

A Fővárosi Ítélőtábla most egyebek mellett azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet meghozataláig megismerhető körülményeket a törvényszék maradéktalanul feltárta, de azokat nem a súlyuknak megfelelően értékelte. „Kétségtelen, hogy a vádlottak kiemelkedően nagy mennyiségű kábítószert szereztek be értékesítési célból, és az is egyértelműen megállapítható, hogy a nagyobb volumenű értékesítés elmaradása nem rajtuk múlott” – fogalmaztak. Ugyanakkor szerintük rendkívül jelentős enyhítő körülményként kellett értékelni, hogy a cselekményüket mindketten őszintén megbánták, az elsőfokú bíróság előtt a váddal egyező, a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tettek és a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak. A kényszerintézkedés körülményei ellenére is képezték magukat, céljaik megvalósítása érdekében a bíróság által is értékelhető lépéseket tettek – írták.

A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy

az egyéni bűnmegelőzési célok a szabadságvesztés kisebb enyhítése mellett is elérhetők.

Fegyházbüntetésüket azért enyhítette a bíróság börtönre, mert szerinte a büntetlen előéletű, magyarul nem tudó férfiak számára az előbbi „a büntetés célján túlmutató joghátrányt jelentett volna”.

Az elsőfokú ítélet egyéb, törvényesnek tartott rendelkezései nem változtak.

A bíróság közleménye szerint a két holland kérte, hogy a büntetésüket Hollandiában tölthessék le, amit a bíróság továbbított az Igazságügyi Minisztériumnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.