Itthon hvg.hu 2021. január. 18. 07:28

Venezuelától szokott olyan levelet kapni az ENSZ, mint amilyet Magyarországtól kapott

Az elmúlt években többször is jelezte az Egyesült Nemzetek Szövetsége, hogy a magyar kormány egy-egy tette ütközik az általa is elfogadott alapelvekbe. Általában nem válaszoltak, legutóbb viszont mégis megtették.

Csak az elmúlt két évben tizenhárom alkalommal jelezte az Egyesült Nemzetek Szervezete emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézménye a magyar kormány felé, hogy szerintük jogsértést követnek el – írja a 444. Az újság információi szerint bár nem szokta megütni a magyar nyilvánosság ingerküszöbét, az ENSZ rendszeresen emel szót, amiért a kormány politikája sokszor ütközik a Magyarország által is elfogadott alapokmány emberi jogi alapelveibe.

Az utolsó ilyen 2020 decemberében volt, akkor a kormány az országgyűlés elé vitte az örökbefogadás szabályainak szigorításáról, és a kilencedik alkotmánymódosításról szóló törvényjavaslatait.

Decemberben levélben kérték tisztelettel a kormányt, ne fogadják el a kilencedik alkotmánymódosítást, de célt nem értek vele, ugyanis ugyanezen a napon át is ment, a Fidesz pedig vastapssal ünnepelte.

A kormány a hasonló kritikákat általában válasz nélkül hagyta, viszont ezúttal három nappal később válaszolt is a levélre, ez viszont a hírek szerint elképesztette a bizottságot: a kormány hangsúlyozta, hogy fenntartja magának a jogot annak meghatározására, kiket tekint családnak, az “anya nő, az apa férfi” rész pedig pusztán “a biológiai igazság”.

Magyarország Alaptörvénye ebben a szellemben határoz meg közös értékeket, amik áthatják az ország jogrendszerét, és egyben a természet megváltoztathatatlan törvényeit tükrözik"

– áll a válaszban.

Az újság ENSZ-ben dolgozó kapcsolatai azt mondták, a válasz olyan hangvételű volt, amilyeneket Venezuelától szoktak kapni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.