A nyomozás októberben indult, még nincs gyanúsítottja az ügynek.
Nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület költségvetési támogatásának a felhasználásával kapcsolatban – derült Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszából, amit Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kérdésére adott csütörtökön.
Polt szerint "pénzeszközök jóváhagyottól eltérő felhasználásával, jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt" nyomoz a hatóság.
Az ügyről korábban Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő is kérdezett, azt értékelte annak idején Polt feljelentésként, és így továbbította a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügy végül a NAV-nál kötött ki. Az október 19-én indult nyomozás jelenleg felderítési szakaszban van Polt tájékoztatása szerint, ami azt jelenti, hogy még nem hallgattak ki gyanúsítottat az ügyben.
Hadházy tavasszal közölte, hogy feljelenti Járókát, amennyiben nem tisztázza, mire ment el az állami forrásból származó 25+10 millió forint, amit a nevét viselő szervezet (Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület) kapott egy roma fiatalokat segítő program megvalósítására.
Nyáron Hadházy és Járóka személyesen találkozott a program helyszínén, Tiszavasváriban. A független képviselő akkor a 24.hu-nak arról számolt be, hogy Járóka megmutatta neki az elszámolást, amiből szerinte az derült ki, hogy a legnagyobb fizetésekkel párosított igazgatói, stratégiai igazgatói, illetve koordinátor-sofőri posztot ő maga, a férje és a testvére töltötték be. Emellett jelentős összegeket könyveltek el irodabérlésre, adminisztrációra és PR-ra is – írta akkor a lap.
Járóka is nyilatkozott erről a 24.hu-nak, a cikk szerint azt mondta: „Ezt a feladatot sokáig önkéntesen végeztem, a Fidesz nem fizetett ki semmivel. Ez a program sokkal többe került, mint amit a kormány adott. Éveken át tárgyaltam mindenkivel, hogy állami programmá tegyék a kezdeményezést, végül annak is örültem, hogy ennyit adtak. Nem bánom azt sem, hogy a család megtakarított pénzét kellett erre áldozni. (…) Én és a férjem négy hónapig kaptunk fizetést, az öcsém hat hónapig, de abszolút ők voltak a program motorjai.”
A Farkas János Program keretében 2016 őszén a tiszavasvári szakmunkásképző súlyos anyagi gondokkal küzdő diákjai kezdhettek neki futballedzéseknek.