Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 28. 12:55

Hadházy szerint Járóka családjához mentek egy államilag támogatott program milliói

Hadházy Ákos elismerte, hogy nem Járóka Lívia cégébe mentek a támogatásként adott milliók, de szerinte annak egy részét a fideszes politikus férje és a testvére kapta meg fizetésként.

Még júniusban jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hogy feljelenti Járóka Lívia fideszes politikust, európai parlamenti képviselőt, ha nem tisztázza, mi lett a 2016-ban állami forrásból kapott, összesen közel 35 millió forintos állami támogatás sorsa. Hadházy akkor arról beszélt, hogy a pénz gyanús körülmények között került előbb Járóka egyik egyesületéhez, majd tanácsadó cégéhez.

A 25+10 millió forintot a Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület (JALTE) hátrányos helyzetű roma gyerekek focioktatását célul tűző, Farkas János nevét viselő program lebonyolítására, illetve az azzal kapcsolatos működési költségekre kapta, komolyabb beszámolót azonban Hadházy szerint nem publikált a tevékenységéről.

Járóka Lívia akkor közleményben reagált, amelyben Hadházy állításait minden valóságalapot nélkülözőnek nevezte, és azt állította, hogy átláthatóan és részletesen elszámolt a támogatást nyújtó szervek felé, valamint jelezte, hogy tanácsadó cége, a JLR Consulting Kft. számláján nem a JALTE Farkas János Programból származó pénz jelent meg: „a kft. bevételi forrása alapvetően építőipari tevékenység volt”.

A 24.hu most azt írja, hogy Hadházy és Járóka a feljelentéssel való fenyegetés után Tiszavasváriban találkozott. A beszélgetés után Hadházy azt mondta a lapnak: a fideszes politikus elmondása szerint cége bevétele nem a támogatási pénz, hanem amiatt ugrott meg, hogy eladásra szánt családi házukat a csok-szabályok miatt bevitték a kft.-be, mivel a vevő csak így tudta igénybe venni az állami támogatást. Az ingatlannal 2017-ben 34 millióra növekedtek az egyébként veszteséges vállalkozás bevételei.

A 24.hu Járóka Líviát is megkereste, aki nekik is ugyanerre a tranzakcióra hivatkozott, hangsúlyozta továbbá, hogy a hirtelen megnövekedett bevételnek nem volt köze a támogatáshoz.

Hadházy beszámolója szerint a tiszavasvári találkozón Járóka megmutatta neki a futballprogram elszámolását, amelyen a kifizetések szerepeltek, nevek azonban nem. A politikus azt állítja, hogy Járóka azt mondta neki: a legnagyobb fizetésekkel párosított igazgatói, stratégiai igazgatói, illetve koordinátor-sofőri posztot ő maga, a férje és a testvére töltötték be. „Ebből Hadházy szerint az következik, hogy Járókáék a támogatási pénz közel egyharmadát a saját fizetésükre költötték, de e mellett még jelentős összegeket könyveltek el irodabérlésre, adminisztrációra és PR-ra is” – olvasható a cikkben.

Járóka erről a 24.hu-nak telefonon nyilatkozott. A lap szerint azt mondta: „Ezt a feladatot sokáig önkéntesen végeztem, a Fidesz nem fizetett ki semmivel. Ez a program sokkal többe került, mint amit a kormány adott. Éveken át tárgyaltam mindenkivel, hogy állami programmá tegyék a kezdeményezést, végül annak is örültem, hogy ennyit adtak. Nem bánom azt sem, hogy a család megtakarított pénzét kellett erre áldozni. (…) Én és a férjem négy hónapig kaptunk fizetést, az öcsém hat hónapig, de abszolút ők voltak a program motorjai.”

Két nappal ezelőtt, a lapnak adott nyilatkozata után a fideszes politikus újabb tiltakozó levelet jelentetett meg a közösségi oldalán, amelyben nyilvános bocsánatkérést követel Hadházytól.

Hadházy viszont a neki bizonyítékul átadott projektnapló bejegyzéseiből arra következtet, hogy Járókáék nem vettek részt a program mindennapjaiban: négy-öt hónap alatt a képviselő és családtagjai lakóhelyükről, Sopronból legfeljebb havonta látogattak el a tiszavasvári iskolába.

A független képviselő a lapnak azt mondta, szerinte a bocsánatkérést követelő Járóka valamint félreértett a személyes találkozójukon:

Azt tényleg mondtam, hogy a dokumentumok alapján elismerem, hogy nem a cégébe ment a pénz, de azt is mondtam, hogy nehéz lesz neki kommunikálnia, hogy a cég helyett a férje és testvére kapta meg fizetésként.”

Hozzátette azt is: szerinte a papírok alapján egyértelmű, hogy a programra adott állami pénz mintegy harmadát az EP-képviselő családjának fizetésére fordították. Hadházy a lap szerint jogászai tanácsára a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult az ügyben.

A 24.hu kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudja, rendben megtörtént-e a támogatási program lezárása, ám a tárca egyelőre nem válaszolt.

Hirdetés