Karácsony Gergely szerint a kormány hibája, hogy az emberek bizalmatlanok a vakcinákkal kapcsolatban.
Az ellenzék vezető politikusai is beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcinával – derül ki az ATV összeállításából.
A csatorna kérdésére Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elmondta, azt választja, amit az európai gyógyszerügynökség elfogadott, mivel az orosz vakcina nem ilyen, azt "nem hajlandó" beadatni magának.
Gyurcsány Ferenc és a DK vezető politikusai beoltatják majd magukat. Írásban azt közölték, hogy az unió által engedélyezett vakcinákkal, és a hivatalos oltási sorrendnek megfelelően.
Karácsony Gergely egyébként szintén beadatja magának a vakcinát. A főpolgármester szerint „az elmúlt időszakban nem volt őszinte, tényszerű és az állampolgárokat partnerként kezelő kommunikáció a járvány kapcsán, ennek sajnos most különösen isszuk meg a levét azzal, hogy sok a bizalmatlanság a magyar polgárokban az egész folyamattal kapcsolatosan".
Az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan is a kormány iránti bizalom hiányának tulajdonítja az oltás elutasítását, de beoltatja majd magát, és így tesz az LMP társelnöke is. A különböző vakcinák közötti választást azonban Kanász-Nagy Máté a háziorvosára bízza.
Orbán Viktor a Blikknek nyilatkozva mondta el, hogy beoltatja magát, de csak akkor, amikor sorra kerül.