Szél Bernadett fordult közérdekű adatigényléssel Müller Cecíliához.
Szél Bernadett ismét megkérdezte Müller Cecília országos tiszti főorvostól, mely szociális otthonokban vannak koronavírus-fertőzöttek, hány gondozottat és gondozót érint ez, hányan vannak kórházban, kritikus állapotban és hányan hunytak el.
A független képviselő a Facebookon azt közölte, hogy Müller Cecília csak január elsejére ígérte az adatokat.
Szél azt is írta, hogy az időhúzásra az a rendelet ad lehetőséget, amely háromszorosára növelte a közérdekű adatok kiadásának határidejét, ami most 45 nap.
Ha Müller Cecília január 1-jén is úgy fogja látni, hogy a kérdésem megválaszolása veszélyezteti a védekezést, akkor február 15-ig is húzhatja a választ, azaz legkésőbb ekkor tudhatom meg, hogy november 17-én, amikor a kérdést beadtam, mi volt a helyzet"
– közölte a képviselő.
Szél Bernadett emlékeztetett, hogy míg október közepén 50 körüli intézményben volt fertőzött, egy hónappal később már 174-ben.
Az országos tiszti főorvos november 12-én az operatív törzs sajtótájékoztatóján mondta el, hogy 174 szociális intézményben találtak fertőzötteket a járvány második hullámában Magyarországon, de az akkor sem derült ki, hogy hol, hány idős, beteg fertőzött van, hányan hunytak el és milyen az idősotthoni halálozási arány.
Müller Cecília csak az új évben, január 1-jén akar válaszolni arra az ismételten feltett kérdésre , hogy mely szociális ...
Közzétette: Szél Bernadett - & nbsp; 2020. december 3., csütörtök