4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
91 halálos áldozata volt Magyarországon a koronavírusnak az előző egy napon, így az elhunytak száma 3281-re nőtt – derül ki a járványügyi tájékoztató honlapra feltöltött adatokból.
Egy nap alatt 5203 új fertőzöttet találtak. Eközben csupán 175 embert minősítettek gyógyultnak,
így az aktív esetszám 4937-tel nőtt, 115 193-ra.
Ennyi fertőzöttet úgy találtak, hogy egy nap alatt 27 292 új tesztről számoltak be, ami azt jelentené, hogy az újonnan elvégzett tesztek 19 százaléka pozitív. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint akkor tesztel el egy ország eleget, ha a pozitív tesztek aránya 5 százalék alatti.
A most közölt számot érdemes fenntartásokkal kezelni: az adatközléseknek eddig is voltak furcsaságai, de ennek az egyik csúcsa volt, hogy egy napja ilyenkor kevesebb új tesztről számoltak be, mint ahány fertőzöttet találtak. Adatszolgáltatási késedelemre hivatkoztak, de a ma reggeli frissítésig nem korrigálták a számokat. Elképzelhető, hogy a most kiadott új számokhoz tették hozzá azokat, amelyeket tegnap ilyenkor kihagytak, de mivel csak annyit közölnek minden nap, hogy a járvány kezdete óta hány tesztet végeztek el, csak találgatni lehet. Ráadásul a ma bejelentett 27 ezer új teszt nem extrémen sok a korábbi napokéhoz képest, tehát még csak azt sem mondhatjuk biztosra, hogy az egy nappal korábbi hibát most korrigálták.
Kórházban 7477 koronavírusos beteget ápolnak, 241-el többet, mint egy nappal korábban. Közülük lélegeztetőgépen 576-an vannak, hattal kevesebben, mint egy napja.