Itthon hvg.hu 2020. november. 12. 12:08

Késeltek kora reggel az 1-es villamoson

A feltételezett elkövetőt néhány órán belül elfogták.

Megkéseltek egy férfit csütörtök reggel fél hatkor az 1-es villamoson, Budapest IX. kerületében, a Mester utcánál. A sérültet kórházba vitték, a támadó elmenekült.

A feltételezett tettest – egy 40 éves budapesti férfit – néhány órán belül, a VIII. kerületben fogták el.

Frissítés: A 24.hu megkeresésére Csécsi Soma, a BRFK szóvivője azt közöltre, hogy információik szerint abból alakult ki szóváltás a villamoson, hogy az egyik utas rászólt a másikra, mert nem megfelelően viselte a maszkját. Ezt követően dulakodás kezdődött, aközben szúrta meg a maszkot rosszul hordó utas azt, amelyik figyelmeztette.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.