Ennek ellenére továbbra is tárgyalnak az oltóanyagról egyéb gyártókkal is.
A magyar kormány „közel áll ahhoz”, hogy egy kínai vakcinagyártótól vakcinamintákat kapjon bevizsgálásra, közölte Menczer Tamás.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebookon közzétett videójában elmondta, hogy továbbra is tárgyalnak három kínai, illetve orosz és izraeli gyártókkal is.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén csütörtökön jelentette be, hogy a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel kötött megállapodás értelmében Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot.
Szijjártó közölte, hogy Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást. A pontos mennyiség még nem tudható, mivel a vakcinát gyártó üzemek előkészítése még folyamatban van.
A miniszter közlése szerint a felek megállapodtak abban is, hogy az engedélyezés tekintetében is együttműködik Magyarország és Oroszország.
Szijjártó azt is elmondta, hogy pénteken vagy hétfőn egy magyar oltóanyaggyártó vállalat is konzultál oroszországi partnerével. A vállalat egyelőre influenza elleni oltóanyagot gyárt, de lehetséges, hogy koronavírus ellenit is elő tudna állítani.
Szijjártó Péter hétfőn közölte, hogy Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet a koronavírus elleni oltóanyag vásárlási lehetőségeiről. Szlávik János infektológus pár napja nyilatkozta a Forbesnak, hogy a koronavírus elleni oltóanyag már “itt van az ajtóban”, Orbán Viktor pedig csütörtökön, az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal folytatott egyeztetése előtt mondta el, hogy a vakcina, „belátható közelségben van”.
Képünk illusztráció.