Itthon MTI 2020. október. 28. 14:00

További 9 évig vezetheti Péterfalvi az adatvédelmi hatóságot

Áder János köztársasági elnöktől kapta meg január 1-jétől hatályos kinevezését.

Az államfő újabb kilenc évre Péterfalvi Attilát nevezte ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének.

Péterfalvi 2012. január 1-je óta vezeti az akkor létrejött szervezetet, első kinevezését még Schmitt Páltól vehette át.

A hírről beszámoló MTI rövid életrajzot is közölt Péterfalvi Attiláról. Mint írták, 1957-ben született, 1981-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, majd külkereskedelmi szakjogász lett. Több mint húsz éve oktat, speciális területe a civilisztika, az adatvédelem és az információszabadság.

1986 és 2001 között az Államigazgatási Főiskola, mai nevén Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának tanára volt. Közvetlenül a rendszerváltás előtt megalapította a polgári ügyekkel foglalkozó Péterfalvi és Társa Ügyvédi Irodát.

1991-ben NATO-ösztöndíjjal Torontóban és Washingtonban tanult adatvédelmet. Hazatérése után az 1994-es választásokra készülő Fidesz szaktanácsadója volt. 1996-tól 2001 júniusáig az akkori adatvédelmi biztos, Majtényi László tanácsadójaként dolgozott.

2001. december 11-én az Országgyűlés adatvédelmi biztossá választotta. 2008. április 1-jétől az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője.

Hirdetés