Barabási Albert-László hálózatkutatót a "kezdeti magyar csoda" után kissé meglepte a fertőzöttek számának robbanásszerű növekedése, az élet szerinte jövő nyárig biztos nem áll vissza a normál kerékvágásba.
Vakcina hiányában az emberiségnek jóval több mint a fele megfertőződik, ez a folyamat elkerülhetetlen - mondta a HVG-nek adott interjúban Barabási-Albert László hálózatkutató. Barabási szerint nyilvánvaló, hogy jövő nyárig nem áll vissza az élet a normális kerékvágásba.
Aztán még egy évet ráhúzunk erre a folyamatra, mert ha végre lesz vakcina, a hangsúly a vakcinaháborún lesz. Elindul majd, hogy hányat tudnak gyártani, ki fogja megkapni, ki lesz hajlandó beadatni. Óriási változás, hogy Magyarországon is megtanultunk együtt élni a vírussal.
Barabási arról is beszélt, hogy durván húszezer aktív betegről tudni, a valódi szám az egész világon nagyjából a mért adatok tízszerese.
A kezdeti magyar csoda után kissé meglepett a fertőzések számának robbanásszerű növekedése. Úgy gondolom, ezt ki lehetett volna védeni sokkal erőteljesebb kommunikációval a maszkhasználat szükségességéről, továbbá a nagy összejövetelek betiltásával a nyár folyamán. Most fizetjük ennek az árát.
További részletek a HVG-ben és a HVG360-on.