Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 28. 16:49

Lemondott a Fidesz egyik választókerületi elnöke

Kucsák Lászlót 15 éve nevezte ki Orbán Viktor a választókerület élére.

Kucsák László fideszes politikus hétfőn jelentette be, hogy lemondott a 15. választókerület elnöki tisztségéről. A Facebookon közzétett bejegyzése szerint a jövőben a családjára szeretne koncentrálni.

A XVIII. kerületi politikus a bejegyzésében megemlékezett az elmúlt 15 évéről, amit választókerületi elnökként töltött. Mint írta, Orbán Viktor nevezte ki annak idején a posztra.

Az elmúlt bő másfél évtizedben az első helyen szerepelt életemben ez a szolgálat, amely számos felemelő pillanatot adott számomra és egy olyan közösséget, amelyben igaz barátokat találtam. Magánéletem egyik legnagyobb eseményét is ennek a közösségnek köszönhetem, hiszen Feleségemet is itt ismertem meg, s dolgoztam vele együtt kart-karba öltve 7 éven keresztül

 – írta.

Kucsák Lászlót a 2018-as választáson egyéniben Kunhalmi Ágnes győzte le, így nem jutott be a Parlamentbe. A Magyar Hang cikke szerint ezután a fideszes politikus a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) élére került, de kevesebb, mint egy év után onnan távozott.

A Fideszben a választókerületi elnöki poszt nagyon fontos, az ugyanis nemcsak a helyi szervezet irányítását jelenti, a poszt birtokosa szinte biztosan a párt képviselőjelöltje lesz a következő parlamenti választáson.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.