A vádlott szülei el is költöztek közös otthonukból, annyira féltek a fiuktól.
Rablás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt az ügyészség egy kiskunhalasi férfivel szemben, aki rendszeresen bántalmazta, fenyegette idős szüleit és több százezer forintot rabolt tőlük.
A vádirat szerint a férfi szüleivel egy háztartásban élt, rendszeresen fogyasztott tudatmódosító szereket, 2019 szeptemberében azonban elveszítette a munkáját, így a „kristály” és „herbál” megvásárlására nem volt pénze.
A férfi ezután a szüleivel és a velük egy háztartásban élő kiskorú gyermekével is egyre agresszívebben viselkedett, kiabált, a lakás berendezési tárgyait szétverte, megrongálta, hogy pénzhez jusson.
A vádlott az édesanyját a fején többször megütötte, a falhoz szorította, édesapját lökdöste, továbbá rendszeresen a megölésükkel, házuk felgyújtásával fenyegette őket. A szülők az erőszak és fenyegetések hatására a követelt pénzt utóbb mindig átadták, ezt aztán a vádlott tudatmódosító szerekre költötte.
2020. március 16-án a vádlott a szerhasználat miatt rosszul lett, önmagát és mást veszélyeztető állapota miatt a mentők rendőri segítséggel kórházba szállították. Szülei félelmükben rokonokhoz költöztek.
Az ügyészség közlése szerint a vádlott közel fél éven át mintegy 700 ezer forintot rabolt szüleitől, akik a megtakarításukból, majd a nyugdíjukból adtak pénzt neki úgy, hogy utóbb a saját és unokájuk megélhetése is veszélybe került, rokonaik anyagi segítségére szorultak.
Ráadásul a vádlott mindezeket gyermeke szeme láttára követte el, ami a kiskorú gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztette.
Az ügyészség a férfit felfegyverkezve és a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy elleni rablással, továbbá kiskorú veszélyeztetésével vádolja, és indítványozta a fegyházbüntetés kiszabását. Az ügyben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.