Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 16. 18:47

Beperli a Külügyminisztériumot Szél Bernadett a Budapest–Belgrád vasútvonal miatt

A független országgyűlési képviselő szerint a Kínai Kommunista Párt kívánsága fontosabb volt Szijjártó Péternek, mint a magyar adófizetők.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleményben tudatta, pert indított a Budapest–Belgrád vasúti beruházás ügyében, érvelése szerint azért, mert “a Kínai Kommunista Párt kívánsága fontosabb volt Szijjártó Péternek, mint a magyar adófizetők törvényes joga a kínai hitel részleteinek megismeréséhez”.

Szél április 26-án közérdekű adatigényléssel fordult a magyar pénzügyminiszterhez, Varga Mihályhoz, amiben kikérte beruházás finanszírozásáról szóló, általa aláírt hitelszerződést. Varga kihasználva a veszélyhelyzetben akár 90 napra nyújtható válaszadási határidőt és bevárva a titkosítási törvény június 27-i hatályba lépését három hónap múlva válaszolt, és a válaszában a törvényre hivatkozva megtagadta a szerződés kiadását.

"A törvény a külügyminiszterre bízta annak eldöntését, hogy kikérve a Kínai Népköztársaság Kormányának véleményét és mérlegelve Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeit, kiadható-e a szerződés, vagy 10 évre titkos. Szijjártó Péter ez utóbbi mellett döntött" – áll Szél MTI-nek küldött közleményében. A politikus álláspontja szerint

mivel a közpénzekre vonatkozó adatok közérdekű adatok, a kormánynak alkotmányos kötelessége kiadni a hitelszerződést.

Júliusan már az ügyészség is elutasította Szél hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentését arra hivatkozva, a kormánydöntésekkel kapcsolatban fel sem vethető a hűtlen kezelés gyanúja, az előkészítésük sem lehet bűncselekmény.

A hitelszerződést két jogszabály összjátéka miatt nem lehet nyilvánosságra hozni, de annyi már kiderült, az építkezéssel Mészáros Lőrinc is nagyon jól fog járni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.