Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 04. 17:19

Alvó idős házaspárt rabolt ki Velencén három fegyveres

Egy idős párt rabolt ki Velencén két férfi és egy nő, majd egy taxival elmenekültek. A rendőrök egy napon belül elkapták a sofőrt és két társát, a negyedik elkövető még szökésben van.

Három fegyveres ébresztett fel egy alvó nyugdíjas házaspárt a velencei házában vasárnap hajnalban – számolt be a police.hu. A kámzsát viselő két férfi és női társuk egy nyitott ablakon keresztül jutott be a családi házba és késsel, illetve fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették az idős párt, hogy ha nem adják oda nekik a pénzüket és ékszereiket, akkor bántódásuk esik.

A házaspár több millió forintnyi készpénzt és ékszereket adott oda a rablóknak, akik a ház előtt várakozó taxival menekültek el, melyet negyedik társuk vezetett.

A rendőrök alig néhány órán belül azonosították, majd elfogták a menekülésre szolgáló taxi 24 éves budapesti sofőrjét. Ezt követően hétfőn hajnalban a rendőrök a TEK segítségével Budapesten elfogták a bűncselekmény másik két gyanúsítottját, egy 26 éves ugyancsak budapesti nőt és egy 17 éves fiatalt. A rendőrök a házkutatások során mobiltelefonokat, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, készpénzt és ékszereket foglaltak le.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói mindhárom személyt rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A negyedik tettes ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, őt továbbra is keresik.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.