Itthon hvg.hu 2020. július. 27. 13:15

Túlárazott lélegeztetőgépekről kérdezte Poltot Vadai, feljelentés lett belőle

Tízmilliós lélegeztetőgépek miatt nyomoznak Szlovéniában, mert az ottani ügyészség szerint feleannyiért is beszerezhetők lettek volna. Magyarország közel 19 milliós darabáron vásárolt be az eszközökből. A legfőbb ügyész szerint a rendőrség feladata eldönteni, ez felveti-e a bűncselekmény gyanúját.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Szándékában áll-e az ügyészségnek kivizsgálni a magyar kormány lélegeztetőgép-beszerzésének ügyét?

– ezzel a parlamenti írásbeli kérdéssel fordult Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője Polt Péter legfőbb ügyészhez. Felidézte benne: a szlovén ügyészség sajtóhírek alapján arra gyanakszik, hogy náluk túlárazás és irányított közbeszerzés történhetett. A hatóság szerint a 10 millió forintnyi összeg, amit a lélegeztetőgépek darabjáért fizettek, képtelenül magas ár, fele annyiért is be lehetett volna szerezni az eszközöket.

Ehhez képest – írja Vadai – Magyarország 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mintegy 300 milliárdért – az átlagár ebben az esetben 18,75 millió forint. Ráadásul szakértők szerint tömeges fertőzés esetén is legfeljebb 8500 készülékre lehet szükség.

Polt hétfőn válaszolt, de a konkrét kérdésre nem felelt. Helyette ezt közölte:

Képviselő Úrnő írásbeli választ igénylő kérdését feljelentésként értékelem, és azt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbítottam.

A legfőbb ügyész szerint a rendőrök feladata eldönteni, hogy a túlárazott lélegeztetőgépekből való bevásárlás bűncselekmény gyanúját kelti-e, és emiatt van-e helye a nyomozás elrendelésének.

Vadai utoljára egy hónapja tett fel olyan kérdés Poltnak, amit a legfőbb ügyész feljelentésként értékelt. Akkor a képviselő azt szerette volna tudni, meddig tűri az ügyészség a rasszista írásokat a Vadhajtasok.hu-n.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.