Itthon Domány András 2020. július. 17. 19:30

Az iskolaőrök nem viselhetnek testékszert, és nem nyilatkozhatnak a sajtónak

Domány András
Szerzőnk Domány András

Kijött az új Magyar Közlöny, benne az iskolaőrökre vonatkozó szabályokkal.

Azt eddig is tudni lehetett a nemrég elfogadott törvény alapján, hogy az újonnan bevezett iskolaőrség rendészeti szervként jön létre. Az azonban nem volt világos, milyen viszonyban lesz az iskola igazgatójával, tanáraival. Most kiderült:

semmilyenben.

A belügyminiszter rendelete a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, és részletesen szabályozza az iskolaőrök alkalmazási feltételeit, ruházatukat, igazolványukat, valamint egészségügyi, pszichológiai alkalmassági feltételeiket, és azt, hogy hány fekvőtámaszt kell tudniuk megcsinálni, és mennyi idő alatt lefutni 1500 métert. Arról is szól a jogszabály, hogy nem nyilatkozhatnak a sajtónak (akkor sem, ha valamilyen esemény főszereplői lesznek, ami pedig lehetséges), és nem viselhetnek testékszert.

A lényeg persze az, hogy mit tehet az iskolaőr. Igazoltathatja „a  biztonságot sértő vagy veszélyeztető személyt”, továbbá szükség esetén testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, rendőrbotot alkalmazhat kiskorúakkal szemben is, ha az illető „biztonságot sértő vagy veszélyeztető magatartása, ellenszegülésének mértéke” ezt indokolja. Ütnie, rúgnia nem szabad. „Súlyosabb korlátozással, illetve sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy sikere eleve kilátástalan.” Minden intézkedéséről a munkáltatójának (szolgálati elöljárójának),

azaz a megyei/budapesti rendőrfőkapitánynak kell írásban jelentést tennie.

Arról egy szót sem szól a rendelet, hogy e jelentésnek akár egy másolatát oda kellene adni az iskolaigazgatónak, vagy hogy az eseményről értesíteni kellene az ügyeletes tanárt. Vagyis előfordulhat, hogy az igazgató és az osztályfőnök nem is tudja meg (hacsak nem az érintettől), ha egy diákját meggumibotozták, megbilincselték.

Az egész rendeletből nem derül ki, milyen kapcsolatban áll az iskolaőr az iskola vezetőivel és tanáraival.

Igaz, az iskolaőrök képzéséről kiadott másik jogszabály szerint meg kell tanulniuk, hogy támogassák a a pedagógusok, oktatók munkáját, és működjenek együtt velük, továbbá az iskolaorvossal, védőnővel, iskolapszichológussal, nevelési tanácsadóval. De a munkájukat szabályozó rendeletben ez nincs benne. Oktatási, pszichológiai, jogi ismereteket is elvárnak tőlük, de a tanfolyam utáni vizsgáztató bizottságról az olvasható, hogy tagjainak rendészeti, pszichológiai vagy pedagógiai diplomával kell rendelkezniük – vagyis három rendőrtiszt is eldöntheti, ki alkalmas iskolaőrnek.

Mindez azért feltűnő, mert az országgyűlés által kötelező tagságú szervezetként létrehozott, ellenzékinek igazán nem nevezhető Nemzeti Pedagógus Kar azt kérte: az őrök megbízása határozott időre szóljon, és csakis akkor lehessen velük szerződést hosszabbítani, ha azzal a teljes tanári kar egyetért, továbbá az intézményvezető rendelkezzen utasítási joggal az őr felett. Sőt, ha nem áll fenn közvetlen veszélyeztetettség, akkor az iskolaőr csupán javaslatot tehessen az intézkedésre, amit az igazgatónak kell jóváhagynia. Mindebből a jelek szerint semmit sem fogadott meg a kormány.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.