A fiatalkorú férfiakat különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.
A vádirat szerint a fiatalok két évvel ezelőtt, 2018 augusztusában követték el a bűncselekményt. Az egyikük akkor töltötte be a 16. életévét, a társai 12 évesek voltak.
A vádlottak és a sértett együtt italoztak, majd vita támadt közöttük, és a fiatalok botokkal verni kezdték a csordást, aki az ütésektől a földre esett, majd a hátára fordult. Akkor az egyik vádlott nagy erővel, legalább 5-6 alkalommal megtaposta a mellkasát. Azután a legidősebb vádlott a még életben lévő, de vérző és nyöszörgő sértett zsebéből kivette a pénztárcáját, benne 650 forint készpénzzel, amit átadott társának.
A fiatalok ezután visszamentek a férfi lakókocsijához, amelyből mintegy háromezer forint értékben különféle élelmiszereket tulajdonítottak el, majd az esti órákban a pénzből bort vettek és egy rokonuknál hajnalig mulatoztak.
A csordás a helyszínen meghalt.
Az ügyészség a tizenhatodik életévét betöltött vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását, míg a tizenkettedik életévüket betöltött vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.