Itthon hvg.hu 2020. július. 14. 09:25

Mindenhol a Fidesz aktivistái várják a rémhírterjesztés miatt rabosított gyulai ellenzékit

A Momentum és a Márki-Zay Péterhez tartozó MMM aktivistái gyűjtik a nemzeti konzultációs íveket. A kitelepüléseiken azonban rendre ott vannak a Fidesz és a Fidelitas aktivistái is.

„Két héttel ezelőtt elmentem a rendőrségre, hogy bejelentsem, az elkövetkezendő időszakban hol és mikor gyűjtjük a nemzeti konzultáció íveit, nincs kampányidőszak, ezért úgy gondoltuk, hivatalosan értesíteni kell a rendfenntartókat” – mondta a Magyar Narancsnak Csóka-Szűcs János.

Ő az az ellenzéki aktivista, akit korábban egy ötszavas Facebook-poszt miatt vittek el a rendőrök, előállították, miután arról írt, hogy „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat”.

"A Rákosi-rendőrség is tartott házkutatást nálunk, a család ehhez van szokva"

Kusinszki András és Csóka-Szűcs János (képünkön) rabosítását követően a HVG igyekezett minden érintettet megkeresni. A tisztánlátást csak azok nem segítették, akiknek ez módjukban állt volna.

Később a Gyulai Járási Ügyészség bűncselekmény hiánya miatt megszüntette az eljárást, és az is kiderült, hogy a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) tagját Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester jelentette fel.

A Magyar Narancs azt írja, hogy Csóka-Szűcs elment a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra bejelenteni, hogy az elkövetkezendő hetekben pultokkal kitelepülnek tucatnyi településen, és ehhez táblázatot is mellékelt. Az aktivista elment a szeghalmi és a békési rendőrkapitányságokra is, ahol szintén átadta a táblázatot. Szeghalmon arról biztosították, hogy mindezt átküldik a gyulai és a sarkadi rendőröknek is.

Ezen kívül sehol nem hirdették meg előre a kitelepüléseket, sem helyet, sem dátumot nem közöltek nyilvánosan, mégis azt tapasztalták, hogy sok helyütt, így legutóbb Dobozon előre várták őket a Fidesz és a Fidelitas aktivistái.

„Néhány alkalom után nem tudtuk nem észrevenni, hogy az adott település kormánypárti aktivistái nem odaérkezésünk után fél órával jelennek meg, hanem már ott vártak bennünket. Arra is gondoltunk, belülről súghat valaki, ezért a táblázattal szemben módosított időpontban jelentünk meg és váltogattuk a helyszíneket. Ennek ellenére a táblázatban előre eltervezetten szereplő településeken és időpontban jelentek meg a kormánypárt aktivistái. Ezzel kizártuk, hogy belülről mehet ki az információ. Ez történt legutóbb július 12-én, Dobozon is, holott időközben ezt a kitelepülést mi töröltük is a programból” – mondta Csóka-Szűcs a Narancsnak.

A lap megkereste a helyi rendőrséget is, szerintük „a megkeresésében megjelölt táblázat nem kerülhetett ki” a rendőrségtől.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.