Itthon hvg.hu 2020. július. 13. 07:37

Publicus: A Fidesz-szavazók harmada szerint több pénzt kell adnia a kormánynak a Lánchíd felújítására

A budapestiek többsége szerint Karácsony Gergelynek akkor is el kell kezdenie a híd rekonstrukcióját, ha az önkormányzatnak erre nincs fedezete.

A Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig igenis több forrást kell biztosítania a rekonstrukcióra - derül ki a Publicus Intézet és a Népszava kutatásából.

A felmérésében megkérdezettek 61 százaléka szerint politikai ügy lett a híd felújítása, a kormány a fővárost akarja nehéz helyzetbe hozni azzal, hogy nem emel a támogatási összegen. Hasonlóan vélekedik a kormánypárti szavazók negyede is. Politikai játszmának tudja be a szűk többség (53 százalék) azt is, hogy a főváros megtiltotta a Lánchíd bevonását az augusztus 20-i tűzijátékba az átkelő állapotára hivatkozva.

A budapestiek 70 százaléka szerint a kormánynak több pénzt kellene adnia az átkelő felújítására, mint 6 milliárd forint, így vélekedik a fideszes szavazók harmada is, az ellenzéki táboron belül elsöprő a többség (90-98 százalék), de a bizonytalanok háromnegyede is többet vár a kormánytól a Publicus Intézet felmérése szerint.

A többség nem csak egy közlekedési útvonalként tekint a Lánchídra, hanem szimbólumként, 95 százaléka gondolja így. Az is erősítheti azokat a véleményeket, amelyek szerint a kormánynak nagyobb szerepet kellene vállalnia, hogy a válaszadók úgy vélik, inkább országos (84 százalék), mintsem fővárosi jelentősége van (10 százalék) a Lánchídnak.

Ha a híd használhatatlanná válna, azt 38 százalék a kormány számlájára írná, nagyjából 14 százalék tartaná felelősnek Tarlós István egykori főpolgármestert. Karácsony Gergelyt 26 százalék okolná a kialakult helyzetért. A válaszadók 16 százaléka szerint azonban a kormány és Karácsony Gergely is felelős, erről leginkább a bizonytalan pártválasztók gondolkodnak így (21 százalék).

A budapestiek kétharmada szerint Karácsonynak akkor is neki kell fognia a felújításhoz, ha az önkormányzat szerint nincs rá elég fedezet - ebben többség mutatkozik az ellenzéki szavazók között is.

Az ellenzékiek abban viszont már nem bíznak, hogy a kormány végül kipótolná a hiányzó összeget, ha elfogy a pénz. Az összes megkérdezett fele ugyanakkor úgy véli: a kormány biztosítaná a szükséges forrásokat. A legérdekesebb a fideszes választók hozzáállása: 74 százalékuk szerint a kormány kipótolná az esetlegesen hiányzó összeget, állítja a kutatás.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.