Az ország kertészmérnöke Siófokon lett rosszul. 100 évesen hunyt el.
A Blikk arról ír, hogy a 100 éves korában elhunyt Bálint György (vagyis Bálint gazda) tüdőgyulladásban halt meg. Az ország kertésze, volt országgyűlési képviselő a lap szerint Siófokon lett rosszul, ahol kórházba is került, majd egy fővároshoz közeli intézménybe szállították.
"A múlt héten utaztunk Siófokra, a nyaralóba, ahogy odaértünk, Gyurka rosszul lett" – idézte a kertészmérnök özvegyét, Récsey Antóniát a lap. "Azonnal a helyi kórházba vittük, néhány nap után pedig másik intézménybe szállították. Reméltük, a héten már hazajöhet, a vitalizáló kezelés, a gyógyszerek segítenek, de sajnos, nem így lett, tüdőgyulladást kapott."
A kertészmérnök 2018-ban a HVG portré rovatának vendége volt. A beszélgetést itt olvashatják:
„Ne múljék el nap munka nélkül" - vallotta Bálint gazda
A Horthy-rendszerben zsidóként, Rákosiék hatalomra jutása után földbirtokosként szenvedett el üldöztetést. Frissnyugdíjasként 1981-ben lett tévésztár, csaknem félmillió követője van a Facebookon. Bálint György ma, 101 éves korában hunyt el. A HVG 2018 februárjában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
A XVI. kerületi önkormányzat hétfőn jelentette be, hogy saját halottjának tekinti Bálint Györgyöt.