Nem tudni, a vádlott miért támadt rá alkalmi ismerősére tavaly tavasszal.
Minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat és tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a bíróságtól a Fővárosi Főügyészség arra a férfira, aki tavaly kegyetlen módon megölte ismerősét. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy a vádlottat zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, és tiltsák el a közügyek gyakorlásától.
A vádirat szerint a 34 éves férfi 2019. április 20-án este Budapest XX. kerületében, a Határ út melletti füves területen sétált alkalmi ismerősével, egy 51 éves férfival. Beszélgetés közben a vádlott – ismeretlen okból – a másikra támadt, és hosszabb időn keresztül bántalmazta. Végül elővett egy tapétavágó kést, és elvágta a torkát. A sértett meghalt.
A történtekre felfigyelt valaki, aki értesítette a rendőrséget, így a férfit perceken belül elfogták.
Az ügyészség közleményéből kiderül: a vádiratnak tárgya az is, hogy a vádlott a gyilkosság napján egy másik férfival is verekedett egy XXIII. kerületi hajléktalanszállón.
A vádlott jelenleg letartóztatásban van.