Itthon hvg.hu 2020. május. 19. 20:45

Nekiment mopeddel a rendőrautónak, mert börtönbe akart kerülni

Egy bombariadóba fulladt szombathelyi koncert után lépett akcióba a férfi.

Még tavaly decemberben a Delta zenekar szombathelyi koncertjét bombariadó szakította félbe, majd verekedés tört ki.

Az RTL Híradó riportja szerint most vádat emeltek egy szombathelyi mozgássérült férfi ellen, aki a kialakult káoszban először betört egy ablakot, majd nekihajtott a mopedjével az egyik rendőrautónak. Mindeközben az intézkedő rendőröket szidta.

Utólag azt mondta a férfi, sértette az önérzetét, hogy a rendőrök nem foglalkoztak vele. Úgy gondolta, ha kárt tesz az autójukban, akkor börtönbe kerülhet.

A terv nem vált be, mert az ügyészség pénzbüntetést szabna ki rá garázdaság miatt. A rendőrautóban 18 ezer forintnyi kárt okozott.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.