Itthon hvg.hu 2020. május. 08. 11:59

Hatmilliárdos kampánymegbízást kap Balásy Gyula cége Rogánéktól

Van, amit egy járvány sem tud elsöpörni.

Ismét több mint 6 milliárd forintot költ el az állampolgárok tájékoztatására a kormányzati kommunikációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda – írta a G7.

Ez már a sokadik olyan közbeszerzés, amit az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” írt ki a Rogán Antal vezette tárca.

Azt ugyanakkor, hogy miről folyik majd a tájékoztatás, nem teljesen tudni. Ezért csak valószínűsíthető, hogy a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatókat és a kormányzat gazdaságélénkítőnek szánt intézkedéseit, köztük a 13. havi nyugdíj visszaépítését népszerűsítik majd az újabb plakátok.

A megbízást, ez aligha okoz meglepetést, ezúttal is Balásy Gyula érdekeltségei kapták.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.